ünnep

Így ünnepeltük a tánc világnapját!

Országos szenior örömtánc flashmobot hirdettem a budapesti Hősök terére április 29-ére. Szerettük volna méltón ünnepelni ezt a napot, hiszen ma már Magyarországon 200 fölött van a szenior örömtánc oktatók száma és legalább 8000-10000 szeniorkorú heti rendszerességgel gyakorolja ezt a mozgásformát – írja szerkesztőségünkbe eljutatott beszámolójában Radvánszki Edit, a dunakeszi Redit Örömtánc Klub vezetője.

„A gyönyörű helyszín vonzó volt úgy tűnik, mert 40 oktató és 1000 fő fölötti táncos volt a regisztrált résztvevők száma.

Az ország minden pontjáról érkeztek a táncosok mintegy 100 településről, sőt, a Vajdaságból, Romániából és Szlovákiából is jöttek különbuszokkal.

A meghirdetett időpontra hamar megtelt a tér vidám, egymást ismerősként üdvözlő táncoslábú nyugdíjasokkal.

Öröm volt látni a lelkesedésüket. Ennyi szeretet még nem csorgott a Hősök terére egyszerre egy időben, az biztos.

Aki ennek részese lehetett, az katartikus érzelmi hullámvasútba került arra az egy órára, amíg együtt egyszerre mozdulva roptuk a szebbnél szebb táncokat.

Persze a szuper élményhez a megfelelő hangosítás elengedhetetlen kellék volt, amit Festival-Service KFT.  tulajdonosától, Petneházy Balázstól ajándékba kaptak a résztvevők.

Semmihez nem hasonlítható felemelő érzés volt ez minden résztvevőnek.

Köszönöm szépen, hogy bíztatok bennem és ott voltatok”.

Radvánszki Edit-táncoktató

Redit Örömtánc Klub

Még szintén érdekelheti...