Kultúra

Régi hagyományt élesztettek újra Sződligeten

Nyolc év kihagyás után, egy jelentős kulturális eseményt élesztettek újra Sződligeten. A Zöldliget Média oldalán közzétett fényképekkel, és videóval is illusztrált eseményről a bejegyzésben azt írják, hogy az év jelentős eseményének számít Sződliget kulturális életében a Csipkebogyó Táncházak hagyományának újraélesztése, amely sződligeti civilek és a ZöldLiget összefogásában valósult meg a minap rendezett szüreti mulatságon – szemlézte a 0627.hu.

Az első alkalomra sokan voltak kíváncsiak, az áthelyezett helyszín ellenére sok kisgyerekes család is érkezett. Onodiné Csécsi Katalin tanította be a táncokat. A legkisebbek után a felnőttek is bekapcsolódtak, de közben lehetett szőlőt préselni és kézműveskedni is. A terem egyik sarkában a vendégek által hozott “batyukból” összeálló étel- és italkínálatból lehetett falatozni, felfrissülni a táncok között. A táncházat idén a tervek szerint még három alkalommal rendezik meg, a következőre október közepén-végén kerülhet majd sor.

Még szintén érdekelheti...