Kitekintő

Izgalmas előfutamok a 14. Nemzeti Vágta első napján – Sződ és Vácduka az indulók között

Izgalmakban és látványos versenyekben bővelkedett a 14. Nemzeti Vágta első napján rendezett 12 előfutam. Október 2-án és 3-án a lovas megmérettetésen 60 magyarországi és határon túli település lovasa versenghet a leggyorsabbnak járó elismerésért a Hősök tere körül kialakított különleges pályán. A szombati előfutamon az indulók között volt régiónkból Sződ és Vácduka lovasa is. Sőt, Vácduka csapata a kocsitoló versenyen is megmérette fizikai erejét és gyorsaságát a gyönyörű Hősök terén kiépített arénában, ahol végül a 3. helyen végezték.

 Az ország legnagyobb lovas rendezvényén amatőrök vehetnek részt, akik a térségi vágtákon vívhatták ki a jogot, hogy a Hősök terén ma megrendezett 12 előfutam résztvevőjeként megküzdjenek a vasárnapi középfutamba és onnan a döntőbe jutásért.  A 12 előfutam győztese mellett a 12 legjobb időt elért lovas jutott be a vasárnapi középfutamba.

Noha Sződ és Vácduka lovasa is helytállt a rendkívül izgalmas és megterhelő előfutamokban, de sajnos egyikőjük sem jutott be a középfutamba.

A versenyzőknek 3,5 körös távot kellett teljesíteniük, amely sok-sok izgalmat hozott, két esetben leesett a versenyző a lóról – bár mindkettőt mentővel vitték el a kötelező vizsgálatra – de a helyszíni műsorközlő bejelentése szerint szerencsére sérülésük nem súlyos.

A lovasok versenye mellett, mint már fentebb említést tettünk róla, volt kocsitoló verseny, és a világsikerű Ben-Hur című filmben megcsodált fogathajtó versenyre emlékeztető viadal is, de a magyarok „csak” két lovat hajtották, a küzdelem, bár gigászi, de ezúttal rendkívül lovagias volt.

A szombati nap programját a szilásváradi méneshajtása zárta, amely méltó volt az egész napos színvonalas rendezvényhez.

(Vetési)

Fotó: KesziPress   

Még szintén érdekelheti...