gazdaság

2021 Év Vállalkozója díjat vehetett át Lukácsné Tamás Katalin

Újabb rangos kitüntetésben részesült a Lukács és Tamás Kft. Lukácsné Tamás Katalin ugyanis a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségétől (VOSZ) az „Év Vállalkozója” címet kapta a Gépjárműkereskedők Országos Szövetségének (GÉMOSZ) jelöltjeként. A kitüntetést Varga Mihály pénzügyminiszter, és Eppel János, a VOSZ elnöke adta át – írja lukacsestamas.hu.

Az elismerés átadóünnepségén Varga Mihály pénzügyminiszter a díjazottakhoz szólva azt mondta:teljesítményük nemcsak a vállakozások érdekét szolgálta, hanem a magyar gazdaság gyors újraindulásához is hozzájárult. Az elismerés azoknak a cégeknek szól, amelyek az elmúlt két évben a megszokottól eltérő, válsággal terhelt helyzetre rugalmasan, jól reagálva, új utakat kerestek, folytatták a beruházásaikat, vagy éppen újat kezdtek. Ezek a cégek a kormánynak is partnerei voltak  abban, hogy nemcsak a túlélésre, hanem a versenyképesség növelésére fordították energiáikat.

Lukácsné Tamás Katalint arról kérdeztük, hogyan emlékszik ő a kezdetekre, és mit jelent számára ez a kitüntetés.

Negyven éve, 1982-ben kezdtük Vácrátóton, ahol egy igazi szakmunkát végző kis műhellyel indultunk el. Van egy nagyszerű férjem, akivel mindent együtt csináltunk. Ő segített akkor is, amikor én még Vácon járműalkatrész értékesítéssel foglalkoztam. Aztán a vácrátóti műhelyben bejártam a ranglétra minden fokát. Ismerem az autókat alkatrészekre lebontva. Tudom, hogy mi hova való, mi a feladata. Igaz, ez nem volt előzmények nélküli. Édesapám is autószerelő volt, én tíz éves korom óta szagolom a műhelyszagot, nekem ez egy természetes közeg. Ez a kitüntetés azt jelenti, hogy annak idején jó alapokat kapva sikerült felépítenem valamit, amiről mások is azt mondják, hogy jó.

Aki ismeri Önt, az tudja, hogy életét átszövi a keresztény hite. Hogyan jelenik meg ez a munkájában?

A keresztény hitem meghatározza gondolkodásmódomat is. Nekem fontos, hogy olyan munkakörülményeket teremtsek kollégáimnak, ahol jól érzik magukat. Nem véletlenül lettünk családbarát munkahely és szolgáltatóhely. Az ügyfeleinket is a nevükön szólítjuk, mert hisszük, hogy a figyelem, amit rájuk fordítunk, ezerszeresen megtérül. A díjazásról a munkatársaimnak néhány nappal korábban beszámoltam, megköszöntem nekik, hogy idáig segítettek, és ezt a rangot is kiérdemeltük.

Öt éve választottunk magunknak egy jelmondatot. Érték. Rend. Szeretet. E hármasság jegyében dolgozunk, ez határozza a Lukács és Tamás Kft múltját, jelenét és jövőjét is.

Lukácsné Tamás Katalin pályájáról, az üzleti életben tanúsított hozzáértéséről elismeréssel beszél a szakma is. Gablini Gábor, a GÉMOSZ elnöke szerint a váci Lukács és Tamás Kft követendő példa az autókereskedelemben.

Katalinnak egy egészen speciális üzleti közegben kellett és kell helytállnia – mondta Gablini Gábor. Budapest éppen annyira van távol Váctól, mint amennyire közel van hozzá. A viszony kereskedő és vásárló között már kicsit más. Személyesebb, közvetlenebb, át tud jönni az egész cégen a családias légkör. Ezt teremtették meg közösen Vácon a szülők, és ezt a szemléletet adják tovább gyermekeiknek is, akik már a jövő autókereskedését építik. Csak gratulálni tudok ehhez a munkához, és büszke vagyok rá, hogy olyan üzletasszonyt ismerhetek, mint Lukácsné Tamás Katalin.

Még szintén érdekelheti...