Eddig 2800-an jelentkeztek a nyugdíjasok közül a megszokott önkormányzati karácsonyi csomagra. Elkezdték ezek kézbesítését, de azt kérik, hogy aki tud, az vegye át a József Attila Művelődési Központban, a könyvtárban vagy a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatán.
Gyertyagyújtás Bogyó László emlékére, akit csütörtökön helyeznek öröknyugalomra
Bogyó Lászlót 2020. december 17-én kora délután helyezik öröknyugalomra Gödön – írják a Dunakeszi Tenisz Klub közösségi oldalán. December 13-án reggel 9 órától pedig gyertyagyújtás lesz a Magyarság Teniszpályán.
Elhunyt Bogyó László, a Dunakeszi Teniszklub elnöke
Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy 68 éves korában elhunyt Bogyó László, a Dunakeszi Teniszklub alapítója, Dunakeszi sportéletének kiemelkedő alakja.
Ötven éve a pályán – interjú Borotvás Istvánnal
Borotvás István, 64 éves, nős, 3 gyermek édesapja, 2 gyermek nagypapája. Amikor óramű pontossággal megérkezett a beszélgetésre, egy fiatalos, mosolygós, optimista ember állt velem szemben. Kíváncsian vártam, milyen élményekkel leszek gazdagabb az interjú végére.
Épül az EuroVelo6 kerékpárút
A Budapest és Dunakeszi között épülő EuroVelo6 nemzetközi kerékpárút újabb jelentős szakaszai kaptak aszfalt burkolatot a napokban.
Heti konzultáció Dunakeszi közbiztonsági helyzetéről és városi aktualitásokról
Immár nyolc éve, hogy Dióssi Csaba polgármester hetente konzultál Tóth Csaba ezredessel, városi rendőrkapitánnyal Dunakeszi közbiztonsági helyzetéről. A Dunakeszi Járás megalakulása óta Imre Zsolt hivatalvezető is résztvevője a rendszeres megbeszéléseknek dr. Molnár György jegyző, és a két alpolgármester, Erdész Zoltán és Sipos Dávid mellett.
Idősbarát Önkormányzat – elismeréssel díjazták Dunakeszit
A koronavírus járvány első hulláma idején rendkívül gyorsan megszervezte az idős, rászoruló emberek segítségére siető önkéntesek hálózatát Dunakeszi Város Önkormányzata, melynek tagjai önzetlenül nyújtottak segítő kezet a rászoruló dunakeszieknek.
Újabb P+R és B+R parkolók könnyítik az ingázók életét Dunakeszin
33 új parkolóhellyel és 2X5 kerékpártámasszal, azaz 20 új kerékpártárolóval, valamint Taxi állomással bővült a P+R és B+R parkolók száma Dunakeszi-Gyártelepen, a Béke utca – Könyves Kálmán utca találkozásánál.