BalatonBike365 – bringás túrák egész évben

Nincs olyan bringás bakancslista, amin ne szerepelne a Balaton körbetekerése. A  Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ), a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány (MTSZA) által létrehozott konzorcium a BalatonBike365 kezdeményezéssel ennél is tovább ment: olyan, a magyar tenger körüli, kerékpárral járható, kevésbé ismert, kisebb útvonalakat is kínál, melyek még izgalmasabbá és teljesebbé teszik …

50 éves a Dunakeszi díszpolgára cím

Ma 50 éve, 1972. április 21-én alapították meg a Dunakeszi Nagyközség Díszpolgára kitüntetést. Az előterjesztő tanácselnök azzal indokolta javaslatát, hogy így fejezzék ki nagyrabecsülésüket Dunakeszi azon polgárai iránt, akik a politikai, gazdasági, társadalmi vagy kulturális fejlődésben kiemelkedő szerepet vállaltak, „abban átlagot meghaladó mértékben folyamatosan, hosszabb időn keresztül tevékenykedtek.” – írja dr. Kerekes Dóra történész, a …

A tettek emberei – ismét önzetlenül segítettek a gödiek!

Már másfél hónapja, hogy elindult az orosz invázió Ukrajna ellen. Erre reagálva az első napokban kialakítottunk Gödön, a Pesti úti kereskedésünkben egy adománygyűjtő központot, ahol a kezdetek óta több tucat teherautónyi szállítmányt sikerült összegyűjtenünk lakossági, intézményi és vállalkozások felajánlásából – írja közösségi oldalán Juhász Attila, az ÚjHáz Centrum Piramis Építőház Kft. tulajdonos-ügyvezető igazgatója.

175 éve született gróf Batthyány Elemér, a Magyar Lovaregylet elnöke, az alagi lóversenypálya és tréningközpont megalkotója

Gróf Batthyány Elemér 1847-ben született Pesten, megkeresztelésére 1847. április 8-án került sor a Belvárosi plébániatemplomban. Édesapja, gróf Batthyány Lajos, az első felelős magyar kormány miniszterelnöke volt, akit 1849-ben – a 13 aradi vértanúval együtt, de Pesten – kivégeztek. Édesanyjával, gróf Zichy Antóniával egy időre emigrációba kényszerült, majd hazatért.

Pont került Fót Város új Egészségügyi Központjának tervére

Fót jelenlegi egészségügyi központja egyrészt kicsi, másrészt elavult és nem is tartalmazza azokat a lehetőségeket, amelyek pedig elvárhatók a mai korban. A fő cél, hogy a fótiaknak se kelljen különböző vizsgálatok elvégzése érdekében Dunakeszire, Budapestre, vagy a váci-, esetleg a kistarcsai kórházba utazni. A tervek szerint a betegek tényleges kórházi ellátása kivételével a legtöbb vizsgálatot …

Megnyílt Göd titkos kertje

Van egy titkos kert Gödön. Mivel korábban kutatóközpontként üzemelt, látogatókat csak bejelentkezés alapján fogadott, még a helyiek körében sem túl ismert. A most 100 éves Huzella-kert névadója, Huzella Tivadar a maga korában nagyon elismert, Nobel-díjra is jelölt orvos-biológus volt, kertjében pedig nem kisebb nevek dolgoztak, mint például Max Planck német fizikus. A kertben hatalmas átalakítás folyik, hiszen március …

Közösségi tér kialakítására nyert közel 160 millió forintot Csörög

Csörögben a közelmúltban adták át a 30 millió forint állami támogatásból épített civil házat, szerdán pedig Szorcsik József polgármester a település közösségi oldalán jelentette be, hogy a Magyar Kormány által biztosított TOP-Plusz pályázat keretében közösségi tér épülhet az intézményhez kapcsolódva, közel 160 millió forintból – írja a 0627.hu.