„Alázattal a Teremtő iránt” címmel nyílt meg március 25-én a dunakeszi Körösi Csoma Sándor Általános Iskola Iskolagalériájában Sáfár Pál festőművész kiállítása.

„Alázattal a Teremtő iránt” címmel nyílt meg március 25-én a dunakeszi Körösi Csoma Sándor Általános Iskola Iskolagalériájában Sáfár Pál festőművész kiállítása.
A váci Karolina iskola tornaterme egy kis kávéházi szegletnek adott helyet 2022. március 23-án. Egy hangulatos lámpa fényénél Kaszás Géza színművész Szülőföldem szép határa című műsorát adta elő, mely a trianoni nemzetcsonkítás megnyomorító máig érezhető hatását mutatta be.
Immár harminc éve annak, hogy a Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány elkezdte áldásos tevékenységét annak érdekében, hogy lehetővé tegye több száz fogyatékossággal élő sorstárs családias környezetben történő lakhatását, foglalkoztatását, művészeti képzését, a rászoruló gyermekek, családok segítését.
Iskolánk, a Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kortárstánc tanszakos növendékei ismét versenybe szálltak a Magyar Látványtánc Sportszövetség Tavaszi Kvalifikációs versenyén. A pandémia miatt 2 éve nem volt lehetőségük nagy közönség előtt fellépni, így ezért is nagy jelentőségű ez az esemény mind a gyerekek, mind szaktanáruk, Boldog Mónika számára – nyilatkozta a Dunakanyar Régiónak …
„Nem a tudásban van a boldogság, hanem a tudás megszerzésében.” – mondta Edgar Allan Poe. Ebben pedig kik lehetnének legjobban segítségünkre, mint a szakma legnagyobbjai? A Filharmónia Magyarország és a Versailles-i Barokk Zenei Központ közös szervezésében várják a hallgatókat, a Régi Zenei Napokon minden eddiginél több kurzussal és a régizene nemzetközi hírű professzoraival július 2. …
2022. április 5. és május 6. között lesz látható Dunakeszin, a IV. Béla király főtéren, az évszázados városháza patinás épülete és a Szent Mihály-templom szomszédságában a Szent Korona több méter magas installációja.
Dunakeszi április 1-jén ünnepli várossá válásának 45. évfordulóját. A jeles születésnapot tartalmas és látványos programokkal köszönti a város, melyek között az egyik különleges kulturális élménnyel, a Bárdos Lajos Általános Iskola művészeti csoportja ajándékozza meg a dunakeszieket a Valahol Európában című musical színpadra állításával. Dés László szívbe markoló musicaljének üzenete az élet könyörtelen dramaturgiája révén napjainkban …
Elkészült Sződligeten a Duna-parti Parkszínpad bejáratánál az a hatalmas méretű falra festett mű, melynek alkotója a TakerOne néven ismert művész, akit a graffitisek világában a legjobbak között emlegetnek.
Ez a nap egy tartalmas kikapcsolódás és szórakozás napja volt. Március 19-én ismét egy remek hagyományéltető rendezvényen vehettek részt, akikben van vonzódás felhalmozott örökségünkkel történő találkozásra. A rendezvény életre hívója a Fóti Hagyományokért Alapítvány. Felkérésére a Fóti Települési Értéktár Bizottság látványos kiállítást rendezett be Fót kiemelkedő értékeiből a művelődési házban. A kiállítást dr. Tuzson Bence …
Sáfár Pál festőművész kiállítása a dunakeszi Iskolagalériában