Március 12-én egész napos programra várják az érdeklődőket Sződön a Faluházba, ahol a Sződfeszt keretében délelőtt kilenc órától kezdődnek a programok, melyeket este kilenc órakor utcabál zár majd.

Március 12-én egész napos programra várják az érdeklődőket Sződön a Faluházba, ahol a Sződfeszt keretében délelőtt kilenc órától kezdődnek a programok, melyeket este kilenc órakor utcabál zár majd.
Színházi előadás és musical műsor is várja a hölgyeket március 6-án Dunakeszin, a József Attila Művelődési Központban.
Június 23. és 26. között rendezik meg a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozót, melynek sztárfellépője a Morcheeba lesz. A brit triphop duó európai turnéja keretében érkezik Nagymarosra, a Duna-parton olyan slágerek fognak elhangozni, mint a ‘Rome Wasn’t Built in a Day’ és a ‘The Sea’. A fesztiválon a hazai zenekarok közül a Platon Karataev, a …
A Fóti Hagyományokért Alapítvány és a Fóti Értéktár Bizottság közös rendezvényei mindig igen nagy érdeklődére számíthatnak, hiszen kit ne érdekelne a szülei, nagyszülei, dédszülei élete, sorsa. Az értéktár bizottság korábban már rendezett egy ebben a témakörben egyedülálló kiállítást a fóti lakodalmas szokásokról. Február 13-án pedig Balogh Dávid művészettörténész-muzeológus és Szűcs Mária nyugdíjas könyvtárvezető neve alatt …
A marosvásárhelyi születésű, harminc éve Dunakeszin élő Tuzson-Berczeli Péter Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettje (2015), EMMI Miniszteri Művészeti Életpálya-elismerésben (2019) részesült festőművész munkásságát feldolgozó kismonográfiát adott ki a HUNGART. A Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagjának, a Dunakeszi Dunart Képzőművészeti Egyesület alkotójának munkásságát dokumentáló kötet az egyike az idén megjelent HUNGART könyveknek.
Most Nógrád Megye Madách Imre Díját ítélték oda a színésznek. A díjat 1964-ben alapította Nógrád megye tanácsa, a Madách-kutatásban, a kultuszápolásban, a megye kulturális és művészeti életében legeredményesebben tevékenykedőknek. A megyei Madách-ünnepségnek hagyományosan minden évben Balassagyarmat ad helyet. Az ünnepségen Koncz Gábor is beszélt, majd elszavalta Sajó Sándor: Magyarnak lenni című versét.
A Dunakeszi Programiroda az egész évre készül programokkal, segítségükkel számba vettük a várható eseményeket áprilisig. Történelem, sport, kultúra, szórakozás a következő néhány hétben.
A Sildervald gödi fiatalokból álló együttes. Nevük idegen eredetű, olyan utcáramondják, ahol a sok jelzőtábla hatására az ember egyszerűen elveszik. Ez utal azenekar tagjainak változatos ízlésére és zenéjük sokoldalúságára.Megalakulásuk óta magyar népzenét és verseket dolgoznak fel könnyűzeneiformában. Januárban adták ki első kislemezüket.
Január 19-én, a magyar kultúra napja tiszteletére mutatták be a Dunakeszi Város Önkormányzata és a Szülőföld Könyvkiadó gondozásában megjelent Magyarország kincsestára… sorozat Dunakeszi című kötetét a VOKE József Attila Művelődési Központban. A nagy érdeklődéssel kísért rendezvény Dunakeszi ikonikus épületeit és gyönyörű tereit, parkjait, jelentős intézményeit, az elmúlt évtized fejlődését bemutató filmvetítésével kezdődött.
Elindul egy fontos időszak a Kowalsky meg a Vega zenekar életében, amely jövőre a jubileumi koncertben fog kicsúcsosodni. A csapat februártól februárig tervezi a koncert évet. Az országos klubturné hamarosan 2022. február 4-én elindul és 2023 második hónapjában a Papp László Budapest Sportaréna béli 20 éves jubileumi nagy koncerttel ér véget.