Kultúra

Fót gyöngyszemei – Ismerős Arcok volt a sztár

Ez a nap egy tartalmas kikapcsolódás és szórakozás napja volt. Március 19-én ismét egy remek hagyományéltető rendezvényen vehettek részt, akikben van vonzódás felhalmozott örökségünkkel történő találkozásra. A rendezvény életre hívója a Fóti Hagyományokért Alapítvány. Felkérésére a Fóti Települési Értéktár Bizottság látványos kiállítást rendezett be Fót kiemelkedő értékeiből a művelődési házban. A kiállítást dr. Tuzson Bence országgyűlési képviselő nyitotta meg, aki kiemelte Fót közel ezer éves gyökereit. A helyi értékek páratlan gazdagságát Molnár Krisztina helytörténész tárta fel a megnyitóra érkezett vendégeknek.

A nagytermi hagyományőrző programokat Lévai Sándorné, a Fóti Hagyományokért Alapítvány elnöke köszöntő szavai indították el, melyhez a kezdő hangulatot a Fóti Asszonykórus és a Piroska és barátai nevet viselő népi vonós zenekar biztosította egy remek szatmári népdalcsokorral.

Majd dr. Tuzson Bence a hagyományok életben tartásának fontosságáról osztotta meg gondolatait. Ezt követően a Fóti Asszonykórus szólóénekese, Csihar  Fanny előadásában halhattuk a Quimby és a Csik zenekar jól ismert dallamára költött Tartsd magad nemzetem kezdetű felemelő éneket, melybe a nézőtéren kiosztott szöveget olvasva a társaság apránként bekapcsolódott, s a refrént már az egész közönség együtt énekelte.

A délután hátralevő részében számos fellépést tapsolhatott meg a népes közönség. Láthattuk Kiss Vidor Fricska táncegyüttesét, az Apponyi Franciska Óvoda óvodásainak nagyon elbűvölő Fóti lakodalmas előadását. Hallhattuk a református gyülekezet Gárdonyi Zoltán énekkarát, a fóti baptista fúvószenekart, a Boglárka Óvoda és Bölcsőde énekkarát és a Kőszobor Társulást. Közben az udvaron zajlott a solymászat, íjászat, népi mesterségek bemutatója, ahol ki-ki próbára tehette tehetségét. Mindezek mellett bárki fogyaszthatott a helyi hagyományos finomságokból, a világhíres somlói galuskából, a habos dudából, kürtös kalácsból, a fóti örömrétesből, töltött paprikából, s aki tehette, fröccs kíséretében.

Estefelé, a főtéren lévő hatalmas rendezvénysátor megtelt az emberekkel. Mindenki várta az Ismerős Arcok zenekart és frontemberét, a Fóton élő Nyerges Attilát. Ez alkalommal is hatalmas koncertet adtak. Óriási hangulat volt a sátorban. Természetesen a műsor a „Nélküled” legendás dallal zárult, melynek strófáját az egész közönség együtt énekelte: … mi egy vérből vagyunk!

Elmondhatjuk, hogy erről a délutánról és estéről a jelen lévők sok élménnyel térhettek haza.

Windhager Károly

Fotó: Ligeti Edina

Még szintén érdekelheti...