Történelmi jelentőségűek a kormányzati turisztikai támogatások, mert az intézkedések 30 milliárd forintot hagynak mintegy százezer turisztikai kis- és középvállalkozásnál a következő fél évben – jelentette ki a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója sajtótájékoztatón kedden, Budapesten.
Közösségi karácsonyfa-díszítés és adventi gyertyagyújtás a Casalgrande téren
Dunakeszin hétfő reggel óta már egy 7 méter magas coloradói jegenyefenyő díszíti a Barátság lakótelep szívében a Casalgrande teret, ahol a hétvégén nyílik meg az adventi vásár.
A Belügyminisztérium Idősekért díjjal tüntette ki Radvánszki Editet
A Belügyminisztérium idén Radvánszki Editet tüntette ki az idősekért végzett áldozatos munkájáért a szociális munka napján. Radvánszki Editet Dunakeszi határán túl is jól ismerik és elismerik, aki országos szenior örömtánc táborok, látványos bemutatók sokaságát szervezte az elmúlt években a szép korú hölgyek és urak aktív közreműködésével, mellyel bearanyozta az idős emberek hétköznapjait. Rendszeres fellépői a …
Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő lesz a Váci Polgári Est vendége
Novemberben is folytatódik a Váci Polgári Est, 24-én 18 órától a Piarista Kilátó Központban. Ezúttal Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő lesz a rendezvény vendége.
Író-olvasó találkozót szervez a centenáriumát ünneplő Váci Reménység Egyesület
Az idén százéves Váci Reménység Egyesület számos nagyszerű programot szervezett az év során a jubileum tiszteletére, de természetesen az esztendő végére is jut még kiemelkedő jelentőségű esemény, például december 7-ére egy író-olvasó találkozó.
Átadták az egyházmegyei karitász idei Szent Erzsébet-díjait
Szent Erzsébet ünnepnapján, a váci Fehérek templomában tartott ünnepi mise keretében átadták az elismeréseket az egyházmegyei karitász idei Szent Erzsébet-díjasainak, miután Marton Zsolt megyéspüspök megáldotta a mise végén szétosztott Szent Erzsébet kenyereket.
„A szavak a csönd kimondható részei”
A dunakeszi Kölcsey Ferenc Városi Könyvtárban november 17-én, a Dunakeszin élő Szentkirályi Fittler József Sorslángocskák című haikukötetét ismerhettük meg, valamint a kötetben szereplő, Lengyel Zsüliett által készített grafikákból készült kiállítást nyitotta meg Vándor Gábor.
Dr. Domoszlai Erzsébet: Csodálatos volt hallgatni a gyerekeket, akik a zene nyelvén beszéltek
November 16-án kezdődött a X. Farkas Ferenc Zongoraverseny, amelynek díjátadóját egy fantasztikus gálakoncert keretében tartották meg. A dunakeszi növendékek pazarul szerepeltek. A megjelenteket Nyíri Márton alpolgármester köszöntötte – írja a dunakeszipost.hu.
50 éves lenne Kolonics György
Kolonics György nagyon fiatalon, 36 éves korában, edzés közben halt meg 2008. július 15-én. Idén lenne 50 éves, és ebből az alkalomból Tamás Rita újságíró, a Ne pánikolj, sportolj! alapítója egy riportkötetet írt róla.
Megmaradtak az agrárpénzek, nő a falugazdászok súlya – a 0627.hu interjúja a MAGOSZ főtitkárával
Magyarországnak sikerült megtartani a neki járó támogatásokat a közös uniós agrárpolitika (KAP) következő, 2027-ig tartó finanszírozási időszakában. A régóta várt brüsszeli döntés a közelmúltban végre megszületett, így a gyakorlatban is elindulhat a tervezés és a kivitelezés a hazai gazdálkodók körében. A KAP változásairól dr. Cseh Tiborral, a MAGOSZ főtitkárával beszélgettünk – Molnár J. Péter interjúja a 0627-ben.