A szomszédolás jegyében szerveződött a fóti Vörösmarty Művelődési Ház Szalkay termében a pénteken megnyílt Sajdik kiállítás. Reméltük, hogy a művész fóti és dunakeszi rajongótábora együtt élvezi majd a Sajdik Ferenc alkotásaiból és egyéniségéből sugárzó derűt, kedves humort. Ám messzebbről érkezett vendégeink is voltak: Budáról, Pestről, Pomázról, Sződligetről, Vácról, sőt, Szegedről is jöttek. A kiállítás anyaga …
A nagymarosi Julianus-kilátó lehet az év kilátója – itt lehet szavazni
Hétfőtől szavazhatnak a természetjárók az Aktív Magyarország által immár harmadik alkalommal meghirdetett Év Kilátója és Év Turistaháza pályázatok jelöltjeire. Térségünkből idén a nagymarosi Julianus-kilátó is beszállt a versenybe. Nyerjük meg közösen, mutatjuk a részleteket és, hogy hol lehet szavazni.
Az idősek világnapján Korda György-koncert és egészségügyi szűrés lesz Dunakeszin
Október 1-jén, az idősek világnapja alkalmából a nagy érdeklődéssel várt Korda György-koncert mellett két egészségügyi szűrőbusz szolgáltatásait is igénybe vehetik Dunakeszi polgárai.
Megalakult a Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács
Megalakult a Budapest és Pest megye fejlesztését segítő Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács, amelynek létrehívásáról júliusban döntött az Országgyűlés.
Közel kétezer sportbarát teljesítette a Börzsöny Ring és a Családi Ipolykör távját
Az első Börzsöny Ring 90 kilométeres kerékpáros teljesítménytúrán mintegy 300 sportember vett részt, ma pedig a negyediken immár 1400 fős mezőny vág neki a távnak, hogy a gyönyörű természeti szépségében pompázó Börzsöny-hegység területén kijelölt útvonalon végig kerékpározzon – mondta a szombat délelőtti megnyitón a szobi Duna-parton Rétvári Bence, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője. A rendezvény …
Régi hagyományt élesztettek újra Sződligeten
Nyolc év kihagyás után, egy jelentős kulturális eseményt élesztettek újra Sződligeten. A Zöldliget Média oldalán közzétett fényképekkel, és videóval is illusztrált eseményről a bejegyzésben azt írják, hogy az év jelentős eseményének számít Sződliget kulturális életében a Csipkebogyó Táncházak hagyományának újraélesztése, amely sződligeti civilek és a ZöldLiget összefogásában valósult meg a minap rendezett szüreti mulatságon – …
Ütemezetten haladnak a munkák az Ipolydamásdot és Helembát összekötő határhídnál
Kivitelezésének végéhez közeledik az Ipolydamásd – Chľaba (Helemba) között épülő, 71 méter hosszú új Ipoly-híd. Az újjáépített műtárgyhoz magyar oldalon 540 méter hosszú, míg a szlovák oldalon 175 méter hosszú csatlakozó út épül.
Dunakeszi: hatalmas érdeklődés volt a tehetséggondozó program iránt!
Közel félezren vettek részt azon a csütörtöki tehetséggondozó délutánon, ahol a Dunakeszi Koneli Varázsbagoly Tehetség-és Fejlesztő Központ és az Alma Nemzetközi Egyesület adott ízelítőt az ingyenes tehetséggondozó programjáról.
Jövőre tizenegymilliárdot meghaladó forrásra pályázhatnak a civil egyesületek és alapítványok
– A Nemzeti Együttműködési Alap legújabb pályázati lehetőségei október 3-án 10 órakor megnyílnak a civil szervezetek, az egyesületek és az alapítványok előtt, melyek az elnyert forrást működésre, szakmai programokra, rendezvények megtartására fordíthatják – jelentette be péntek délután a váci Piarista Kilátó Központban tartott sajtótájékoztatón dr. Kecskés Péter, a Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultációért Főosztályának …
Megújult a vámosmikolai iskola tetőszerkezete
Mintegy 30 millió forint kormányzati támogatásnak köszönhetően újították fel az általános iskola tetőszerkezetét Vámosmikolán, amelynek ünnepélyes átadóját szeptember 22-én tartották. A településre az elmúlt években összesen nagyjából 711 millió forint pályázati forrás érkezett – írja a 0627.hu.