A Covid-világjárványból felépülőben idén újra berobbant a sportélet, végre minden eseményen lehetnek nézők, no meg médiamunkások is szinte korlátozás nélkül. A váciilletőségű, már nemzetközi hírű fotóriporter, Szaniszló Róbert ugyancsak nagy lendülettel vágott bele újra a munkába, legutóbb a Forma1 francia nagydíján, illetve a múlt hét végén a sorozat magyar futamán kereste a legmegfelelőbb látószögeket.
Víz és alkalmazkodás
Szeretünk úgy gondolni Magyarországra és a Dunakanyarra, mint tiszta vizekkel korlátlanul ellátott területre, amit nem érinthet a klímaváltozás. Ám már az idei nyár is bebizonyította, hogy ez sajnos nem így van. Folyóinkat túlszabályoztuk, az ártereket lecsapoltuk és beépítettük, a vizeket pedig gyors úton, lebetonozott árkokban kitessékeljük a településeinkről, sőt, az országból is. A Kárpát-medence ráadásul …
Újra látogatható a váci püspöki palota
Augusztusban újra megnyitja kapuit a váci püspöki palota és kertje, amely szervezett formában, idegenvezetéssel látogatható.
Elindult a termek kialakítása az új gimnázium két osztálya számára
Ahogy arról a dunakeszipost.hu korábban beszámolt, bár az új gimnázium épülete még nincs kész, de az oktatás már elkezdődik. A diákok egyelőre a volt járási hivatal épületében kapnak helyet. Az ehhez szükséges munkálatok gőzerővel folynak, hiszen a cél, hogy szeptemberre minden kész legyen.
Ha augusztus, akkor OrgonaPont! – Nyáresti orgonakoncert Dunakeszin
A Filharmónia Magyarország szervezésében augusztusban a hagyományokhoz híven ismét megrendezésre kerül az OrgonaPont sorozat.
Legyél te is határvadász!
3 év határozott időtartamú szerződéses jogviszony, amely egy alkalommal meghosszabbítható legfeljebb 3 évvel.
Egy váci holokauszt-túlélő: Orbán Viktor tusványosi beszéde nem hasonlítható a náci beszédekhez – VIDEÓ
Többen felháborodtak Orbán Viktor miniszterelnök tusványosi beszéde után. A kontextusból kiragadt, “nem akarunk kevert fajúvá válni” kifejezés tisztázása érdekében időpontot kért a miniszterelnöktől a Mazsihisz elnöke. Heisler András jelezte, hogy az elhangzottak komoly aggodalmat keltettek a magyarországi zsidó közösségen belül.
Rétvári: továbbra is ingyenesen és pontosan érkeznek a tankönyvek az iskolákba
Minden nehézség és árnövekedés ellenére továbbra is ingyenesen és pontosan érkeznek a tankönyvek az iskolákba – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Üllőn újságírók előtt.
Már bontják a betonterelő falat Nagymaros és Zebegény között
A napokban egy vágányon megindulhatott a vonatközlekedés, így a főutat érintő korlátozást is feloldhatják a közútkezelő szakemberei Nagymaros és Zebegény köz. A munkák várhatóan 2022. augusztus 1., hétfőtől augusztus 5., péntekig tartanak majd.
Dunakeszi Nyár
Vígjáték, komédia, koncert, tánc – a dunakeszi nyári színház repertoárja augusztus első két hetében.