A Vác Civitas Szimfonikus Zenekar művészei a tavaly elkezdett, ám a koronavírus-járvány miatt félbemaradt óvodai zenei hangversenyeket és hangszerismertető bemutatókat idén nyáron folytatják. A 40 hangversenyből álló programsorozat részleteiről Sándor Bencét, a közkedvelt zenekar művészeti vezetőjét kérdeztük.
Ingatlanvásárlás Vácon és környékén – Hogyan változtak az árak két év alatt?
Legutóbb a dunakeszi ingatlanok árváltozásairól számoltunk be. Jelen írásunkban a váci és környéki eladó ingatlanok átlagos árait vizsgáltuk meg, két évre visszamenőleg. Összesen hat, a Dunakanyar régiójában található település – Vác, Göd, Fót, Dunakeszi, Verőce és Csörög – használt ingatlanjainak kínálatát figyeltük meg, egy kis kitekintést téve a fővárosi árak felé is.
Strandavató a Dunakanyar gyöngyszemében
A kormány számára fontos célkitűzés a dunakanyari strandok fejlesztésének támogatása, hogy minél kulturáltabb környezetben fogadhassák a vendégeket. Ennek érdekében a nagymarosi és a verőcei strandfejlesztésekre például egyaránt 100-100 millió forint támogatást adott az állam. A zebegényi Duna-parti strandfejlesztés pedig 145 millió forint állami forrásból valósult meg – jelentette be Rétvári Bence, a Dunakanyar gyöngyszemeként kedvelt …
Soltész: a pálosok 750 éve teremtenek értéket Magyarországon
Tizenegy évvel ezelőtt, amikor a kormány megkezdte munkáját, elhatározta, a legfontosabb cél, hogy értéket teremtsen, mint a pálosok 750 éve Magyarországon – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára Márianosztrán – írja az MTI.
Felújítják a visegrádi várat a „Visegrád 700” kiemelt kormányzati programban
Újjászületik a visegrádi vár és környezete a most induló és 2035-ig tartó kiemelt kormányzati programban.
Váci Napló – Harminc éves jubileum
Harminc esztendővel ezelőtt, 1992 tavaszán döntött úgy a családunk, hogy a váci lakótelepi lakást felcseréljük kertes házra. A döntés után nem sokkal nemcsak a megszokott életmódom változott, hanem a munkahelyemről, a Pest Megyei Hírlap váci szerkesztőségéből is távoznom kellett, mert az akkori főszerkesztő nem nézte jó szemmel, hogy megpályáztam és elnyertem egy önkormányzati lap szerkesztését. …
Dunakeszi: ideiglenes forgalomkorlátozás a Verseny utcában, változás a buszmenetrendben
Július 13-ától várhatóan 4 hétig forgalomkorlátozás lesz a Verseny utca a térképen pirossal jelzett szakaszán az épülő járási hivatal környezetrendezése miatt. Pályaszűkítésre és sebességkorlátozásra lehet számítani. A fennakadások elkerülése érdekében a buszok más, a zölddel jelölt útvonalon közlekednek a munkálatok ideje alatt. Az utasok a Kossuth utcai, Fóti úti, illetve a Kápolna utcai megállóhelyeken tudnak …
A következő 95 év sikerére is koccintottak a Dunakeszi Járműjavítóban
A közel egy évszázados vasúti személykocsigyártó- és javító Dunakeszi Járműjavító Kft. tulajdonosai és dolgozói az európai hírű üzem 95. születésnapján megünnepelték azt is, hogy immár egy éve a TMH Hungary és a Magyar Vagon Zrt. a tulajdonosa hazánk meghatározó kötött pályás kocsikat gyártó vállalatának. A nagy múltú üzem szakmai teljesítményéhez méltó kettős ünnepet július 9-én …
Fontos a strandszabályok betartása
A dunakeszi szabadstrand fejlesztés részeként digitális táblát helyeztek ki a minap a területre. A strandszéf is érkezik hamarosan.
Megint égett a vasúti pálya környezete, és egy hűtőgép is kigyulladt
A mai napon is tűzesetekhez riasztották a Fóti Aqua ÖTE tűzoltóit. Először egy fóti címen gyulladt ki a kamrában egy hűtőszekrény, amit sikerült idejében kihozni és visszahűteni. A lakók szerencsére időben elhagyták az épületet, és a házban sem esett komolyabb kár.