Dunakeszi

Amikor a mentős „mosolyogva” megy haza

 A hétköznapokban legtöbbször akkor „találkozunk” mentőautóval, amikor szirénázva robog, hogy segítsen valahol, valakinek. Ám vannak helyek, ahol mindig készenlétben állnak a járművek, s természetesen a mentős szakemberek, azért, hogy ha kell, akkor azonnal indulni tudjanak.

Dunakeszin a Liget utca 40. szám alatt található a városi Mentőállomás, amelynek vezetőjével, Dyekiss Dénes mentőtechnikussal beszélgettünk. 

    – A pontos megnevezésünk az Országos Mentőállomás Dunakeszi Mentőállomása. Körzetünk az ország. Leggyakrabban a kistérségbe vonulunk, Dunakeszi, Göd, Fót, Csomád, ám végül is nincs olyan, hogy csak ez a terület a miénk. Ha a helyzet úgy hozza, például beteget kell szállítanunk, akkor messzebb is elmegyünk. De végső soron, ha hozzánk van legközelebb eset, akkor mi vonulunk, ha a térségen túlra, akkor is, vagy ha nagyobb baleset történik, és egy kocsi nem elég, akkor is megyünk.

  • Hányan dolgoznak az állomáson?
  • Tizenhatan vagyunk, és egyszerre, egy nap hat kolléga dolgozik.
  • A koronvírus előtti időszakhoz viszonyítva, a járvány idején vannak-e plusz feladatok?
  • Az Országos Mentőszolgálat mentőegységei az alapfeladataik között COVID gyanús betegek szállítását is végzik, illetve plusz kapacitással közreműködnek a járványügyi mintavételezésben is.
  • A jelenlegi állomás épülete kívülről nagyon tetszetős. Milyen a felszereltség?
  • Mint látható, nagyon szép, új, illetve részben felújított épületet kaptunk meg. Belülről is teljesen új, nagyon szeretjük, nagyon jó a felszereltsége, fűtött garázsunk van, a helyiségek pedig klímával vannak felszerelve.
  • Milyen az esetkocsi felszereltsége?
  • A jelenleg itt álló autó egy úgynevezett kiemelt mentőkocsi, ahogy mi hívjuk, egy teljes felszereltségű „Kim” autó.  A legkorszerűbb műszerezettséghez a Bombardier MÁV Start Kft-től egy EKG készüléket kaptunk, de a Teletál Ételfutár Kft. is adományozott már nekünk.
  • Ön mióta dolgozik a mentőszolgálatnál?
  • Nekem ez a tizenkilencedik évem a szolgálatnál, és tizenegy éve vagyok állomásvezető Dunakeszin. Újpesten lakom, de személyes kötődéseim miatt is nagyon szeretem a várost.
  • Mit jelent Önnek a szolgálat?
  • Nagyon sok szép, néha drámai oldala is van. Ilyen például egy sikeres újraélesztés, amikor az illetővel „újra találkozunk”. De örömteli egy gyermek születése is, amelynél mi tudunk segédkezni. Több ilyen esetünk volt. Él egy kisfiú a városban, most már hat éves, az ő születésénél problémák adódtak, és végül a mentőautóban jött világra. Vele azóta is gyakran találkozom, sőt, egy másik, gödi gyermekkel is tartom a kapcsolatot, aki már többször meghívott a születésnapi zsúrjára. Ezek olyan esetek, amikor utána legalább egy hétig „mosolyogva” megyek haza.

Katona M. István (Dunakeszi Polgár)

A szerző felvétele

Még szintén érdekelheti...