Dunakeszi

Imre Zsolt: a szülők több száz diákot regisztráltak iskolai oltásra

A szeptember 1-jei új tanév becsöngetése előtt két nap, hétfőn és kedden is oltották az általános és középiskolás korú, 12-18 éves korosztály tagjait, akik önként jelentkeztek a szülők hozzájárulásával – tájékoztatta a Dunakanyar Régió szerkesztőségét Imre Zsolt, a Dunakeszi Járási Hivatal vezetője, aki elmondta, hogy a tanévkezdés után, szeptember 2-3-án a kötelező oltások beadásának rendje szerint az iskolákban vagy az oltópontokon tudják felvenni az oltást a diákok.

  • A tanévnyitót megelőző két napon, hétfőn és kedden azok a tanulók vettek részt, akiket szüleik regisztráltak és ők is jelen voltak az oltáskor. Előírás volt, hogy az oltást az iskolában kell beadni. Ezért a vakcinagazdálkodási szempontokat figyelembe véve kellett szervezni az oltási helyszíneket. Dunakeszin például augusztus 30-án, hétfőn a Radnóti Miklós Gimnáziumban volt oltás és oda a Krisztus Király Római Katolikus Általános Iskola diákjai is átmentek. Gödön a Huzella Tivadar Általános Iskolában három másik gödi általános iskolának a tanulóit oltották be.  

Kedden, Dunakeszin a Bárdos Lajos Általános Iskolában volt oltás és ott a Kőrösi Csoma Általános Iskola tanulói is fel tudták venni az oltást, illetve a Szent István Általános Iskolában a Széchenyi István Általános Iskola tanulóival együtt történik az oltás.

Dunakeszi: a Bárdos iskolában dr. Fekete Olga iskolaorvos oltotta be a tanulókat

Imre Zsolttól megtudtuk, hogy a mai napon közel 70 gyerek regisztrált a Bárdosból és a Kőrösiből összesen, illetve szintén közel 70 diák a Szent István Általános Iskolából és Széchenyiből. Tegnap összesen 138 gyermeket oltottak be járási szinten, akik között voltak fóti tanulók is. Valamennyi diákot a Pfizer-vakcinával oltották be, és a később jelentkezők is ezt vehetik fel.  

A Dunakeszi Járási Hivatal vezetője azt is elmondta, hogy 16-18 éves életkorú gyerekek oltása már szervezett módon megtörtént.

– Azonban, akik akkor nem tudták, vagy nem vették igénybe az oltást, azok számára is biztosított most a lehetőség. A tanévkezdés után, szeptember 2-3-án a kötelező oltások szokásos beadási rendjének megfelelően a gyerekek az iskolában vagy az oltópontokon tudják felvenni az oltást.

Imre Zsolt külön hangsúllyal beszélt arról, hogy az oltás nem kötelező, ám akik jelentkeztek, azok csak a szülők engedélyével és jelenlétében vehették fel az oltást, amelyet az iskolaorvosok adtak be.

(Vetési)

Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...