Dunakeszi

Dunakeszit is megérintette a sakkőrület – Interjú Solymosi Lászlóval

Az egész világon tombol a sakkőrület. A vezércsel (Queen’s Gambit) miatt! A sakk tehetség Beth Harmon történetét feldolgozó Netflixes műsor nem csak minden idők egyik legnézettebb sorozata lett. Rekordnak számító, 62 millió háztartásban steamleték a mindössze négy hét, de meghozta az emberek kedvét is a játékhoz.

Az amerikai Walmart hálózatot kiszolgáló Goliath Games szerint közel 1000 százalékosra emelkedett a sorozat premiere óta a sakktáblák és készletek forgalma, de a netes játékok is új aranykorukat élik.
Mi lehet az újabb sakkvarázslat titka? Hazánkat is elérte a sakkőrület? – kérdeztük Solymosi Lászlótól, a Pest megyei Sakk Szövetség elnökétől.
– Igen. A magyar sakkozás 150 éve a versenysakk élvonalába tartozik. Sakkolimpiák történetében a magyar sakkozók kezdettől mindig részt vettek. Az első két hivatalos sakkolimpiát, 1927-ben és 1928-ban Magyarország nyerte, 1978-ban ismét nyert a magyar férfi csapat. Nőknél a sakkolimpián 1988-ban és 1990-ben szerezték meg az aranyérmet a magyarok. A sakkozás minden korban űzhető játék.

2019. május 11-én a Magyar Sakkszövetség elnökségének örökös tagja lettem. Betekintést nyertem Szabó László elnök vezetésébe, aki sokat tett az elnökséggel együtt, hogy megkaptuk a 2024-es sakkolimpia rendezési jogát. Magyarország első alkalommal rendezhet olimpiát, hiszen hazánk még soha nem adott otthont se nyári, se téli olimpiának. Idén első alkalommal kerül sor a Maróczy Géza emlékversenyre, amely tisztelgés az 1900-as évek legnagyobb magyar sakkozója előtt. Ez óriási lökést adhat a magyar sakkéletnek. Évtizedekkel ezelőtt az iskolákban már bevezetett sakkoktatásra is inspirálólag hathat. Jelenleg Magyarországon 655 iskolában folyik rendszeres sakkoktatás, köztük Dunakeszin a Fazekas, Kőrösi és a Széchényi Iskolában.

– Milyen szellemi, kulturális élményt adhat egy nagysikerű játszma?
– A játék öröme és szeretete boldogságot és örömet adhat. A sakkozó megtanulja az ellenfél megbecsülését, tiszteli játékostársát. Nagyszerű rendezvény, látványos és növeli a sakktábor színvonalát. Sakkjátszma írható, lehetőséget ad a sakkparti elemzésére, és bármikor lejátszható, egy-egy játszmából sokat lehet tanulni. A sakkozók eljuthatnak egy olyan szintre, hogy sakkedzők lehetnek, és átadhatják tudásukat másoknak. Sakkjátszma elemzését segítik a sakk könyvek, hozzájárulnak az eredményes felkészüléshez. A játszmák a laikus közönség körében is nagy sikert, általános ismeretséget adhatnak. A játszma nem mást, mint szellemi párbaj, küzdelem, személy vagy csapatok egymás elleni vetélkedése, ismert (titkolt) célok elérése.

A megyei szövetség és az Alagi Sakk Klub elnökeként, sportújságíróként számos könyvet írt a sakkozás alapjairól, szépségeiről. Kiből lehet igazán eredményes sakkozó, milyen kvalitások nélkülözhetetlenek a sikeres versenyzéshez?

– Az emberből egyetlen sportág sem hoz ki annyi értékes tulajdonságot, mint a sakk. Egyik sportágnak sincs évszázadokra visszanyúló alaposan dokumentált története. A sakkozásnak jelentős a képességfejlesztő hatása, a siker és kudarc elviselését segítő egyéniség formáló szerepe. Növekszik a koncentrációképesség. Önfegyelem, emlékezet, képzeleterő, térlátás, tanulásképesség, kreativitás, élénk fantázia, mind-mind nélkülözhetetlen a sikerhez. Tetteinek következményei vannak, minden megtett lépésre van válasz. Küzdőképességet növeli. A sakkozó megtanulja a szabály követését, az időbeosztást, amit a maga javára tudja fordítani. Kimutatták a sakkozó gyerekek emlékezete jobb, mint a nem sakkozóké. Eredményes sakkozó az lehet, aki örömét megtalálja benne, időt és energiát áldoz rá. A jó sakkjátékhoz jó alapot szerez, kitartó sikerrel jó élményeket tud elérni. A kudarc sem veszi kedvét, a sikertelenségből is lehet tanulni, levonni a tanulságokat.

– Szűkebb pátriánkban, Dunakeszin is érződik a világsikerű film pozitív hatása?

 – Sakkozó ismerőseim elmondták, hogy a tavaly készült hét részes amerikai film jót tett a sakk népszerűsítésének. A sakkozók számára érdekes és tanulságos, ismert játszmák bemutatásával együtt.

Önről közismert, hogy pedagógusként, újságíróként rajong a sportért, melynek ékes bizonyságaként több ezer cikket publikált. Küldetésének tekinti, hogy egy sportoló, vagy csapat sikerét, eredményét megossza az olvasóközönséggel?

– Természetesen. Szerintem az írott sajtóban megjelent eredmények évtizedek után is megtalálhatók, például könyvtárakban, vagy saját gyűjteményben. A számítógépen kezelt eredmények, úgy érzem hosszú távon nem megbízhatók. Olvasható évtizedek, évszázadok előtti írások, segítséget adhatnak a kutatásokban, a felkészülésben ezt mindenképen fent kell tartani. A sikereket és tanulságokat meg kell osztani, hogy mások is tanuljanak belőle.

Vetési Imre (Dunakeszi Polgár)

Fotó: Koncz István

Még szintén érdekelheti...