Dunakeszi

Elsőként két politikus tekert végig a Tour de Dunakeszi szakaszán

Két politikus, Tuzson Bence országgyűlési képviselő, és Dióssi Csaba polgármester teljesítette elsőként a Tour de Dunakeszi távját, akik ma délután az országon végig kanyargó EuroVelo6 kerékpárút  – Újpest határa és Dunakeszi között épített – új szakaszán végig tekerve tartottak közös bejárást. A sportos program az épülő Magyarság Sportcsarnok megtekintésével folytatódott.

– Régi álomként valósult meg a hazánkon 500 kilométernél is hosszabb szakaszon kanyargó EuroVelo6 kerékpárút hiányzó szakaszának a megépítése, amely Újpest határától a dunakeszi strand Liget utcai pontjáig épült ki – mondta Tuzson Bence. A város országgyűlési képviselője szerint az 5 kilométer hosszú új szakaszon jó élmény volt végigtekerni.

–  Polgármester úrral végigmentünk a hamarosan átadásra kerülő új kerékpárúton, ami jó élmény volt. Az embernek talán a gyerekkorát hozza vissza, azzal a különbséggel, hogy nem zötyögős utakon kell tekerni, hanem sima aszfalton lehet biciklizni – mondta elismeréssel.

A közismerten rendszeresen sportoló Dióssi Csaba arra bíztatott minden kerékpározni szerető dunakeszi polgárt, hogy próbálja ki a nemsokára átadásra kerülő új kerékpárutat.  – Egészen új szemszögből lehet megismerni Dunakeszi csodálatos részeit, talán olyanokat, amivel még nem is találkozott az itt lakók nagy többsége – hangoztatta a polgármester, aki elmondta, hogy a beruházás teljes mértékben állami forrásból valósult, melyhez az önkormányzat a területet adta.

– Az önkormányzat az EuroVelo6 kerékpárúthoz egy városi becsatlakozó szakaszt épít saját forrásból – ismertette Dióssi Csaba, aki hozzátette: az ideérkezőket szép és kulturált környezet fogadja. – A dunakeszi strandnál már épül a komoly kivitelű WC, a kisbabáknak öltöztető helyiség készül, lesz kerékpáros megállóhely is, és már készen van a városi vízi sporttelep. Nagyon színvonalas körülményekkel várjuk a városunkba érkezőket és a helyi lakosságot – hangsúlyozta Dióssi Csaba polgármester.

Épül a multifunkcionális sportcsarnok

– Több évtizedes álom válik most valóra Dunakeszin, amelynek tanúi lehetünk. Másfél évvel ezelőtt kezdődött el ez a komoly beruházás, a sportcsarnok építése a Magyarság Sporttelepen – mutatta be a látványos létesítményt a sajtó képviselőinek Tuzson Bence.

 Dióssi Csaba szerint a multifunkcionális sportcsarnokkal új lehetőséget kap Dunakeszi. A többszintes csarnok nemzetközi kézilabda, kosárlabda, röplabda, futsal mérkőzések rendezésére is alkalmas lesz, de tenisz versenyeknek is otthont adhat.  A lelátón 300 néző szurkolhat, a modern világítástechnika és a korszerű műszaki megoldás lehetővé teszi a televíziós közvetítéseket is.

  • A multifunkcionális sportcsarnok számos sportág versenyzőit szolgálja ki, ezért közel kétszer annyi öltöző épül, mint egy hagyományos sportcsarnokban.  Ennek köszönhetően a most épülő sportcsarnok mellé – az álmainkban szereplő – teniszcsarnokhoz már nem kell majd öltözőket építeni – utalt egy majdani beruházásra is a polgármester.

A beruházás első üteme idén nyáron elkészül, de nem áll le az építkezés:  parkolók, utak, öltözők épülnek majd még.

Tuzson Bence szerint a csarnok építése jó példája a kormányzat és az önkormányzat összefogásának. Az önkormányzatnál megvolt az elhatározás, az erő, a kész tervek, és a forrás egy része is, ami mellé oda lehetett állni. – Kormányzati segítséggel létrejöhetett ez a szép csarnok a dunakesziek nagy örömére – mondta.

Dióssi Csaba ehhez hozzátette, hogy az összefogásban részt vett a VSD, a Városi Sportegyesület Dunakeszi, amely sikeresen pályázott TAO forrásokra. – Az állami források, a TAO pénzek mellett az önkormányzat az önrészek biztosításával segítette a beruházás elindítását. Így állt össze az a komoly összeg, ami lehetővé tette a sportcsarnok építését.

A két ütemben megvalósuló beruházás második ütemének közbeszerzési eljárását hamarosan kiírják. – Bízunk benne, hogy a teljes beruházás jövőre elkészül. A két ütemben megvalósuló beruházás összköltsége megközelíti a 3 milliárd forintot – jelentette ki újságírói kérdésre Dióssi Csaba polgármester.

Vetési Imre (Dunakanyar Régió)

Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...