Dunakeszi

Látványosan fejlődő Duna-part

A város polgárai mellett méltán mondják a Duna-partunkon strandoló, pihenő, sétáló, kerékpározó, a szikrázó napfényben tükröződő Duna, a túlparti Pilis hegység vonulataiban gyönyörködő, a helyi vállalkozók gasztronómiai ínyencségeit megkóstoló vendégek, hogy Dunakeszi hazánk egyik üdítően vonzó adottságokkal büszkélkedő vízparti települése, ahol örömmel töltik szabadidejüket.

Az elmúlt években megvalósított nagy ívű fejlesztéseknek köszönhetően kicsik, és nagyok egyaránt kulturált környezetben pihenhetnek. Lapunk nyomdába adásával egy időben adják át hivatalosan (is) az EuroVelo 6 kerékpárút Budapest – Dunakeszi között épített 5,5 kilométeres szakaszát, melyhez a dunai szabadstrandnál kulturált pihenőhely is létesült. Jó ütemben épül a kerékpárút és a Katonadomb között az akadálymentesített mosdó, amelyben a férfi és női wc-k mellett a tervezők a gyerekek kulturált kiszolgálására is gondoltak.

A pihenni vágyók hamarosan birtokba vehetik az árnyas fák alatt kialakított 600 négyzetméteres füvesített területet.

A szabadstrand lombos fái között kanyargó sétányon újabb nyolc paddal bővítették a kínálatot, facsemetéket ültettek, szelektív hulladékgyűjtőt helyeztek ki, szinte megduplázták a kukák számát, melyeket naponta háromszor ürítenek.

Napokon belül kihelyezésre kerül egy digitális információs tábla is, amely például mutatja a víz hőmérsékletét. A futballrajongók nagy örömére a labdarúgó-Európa-bajnokság mérkőzéseit az éttermek közelébe telepített hatalmas ledfalon nézhetik a drukkerek. 

Az idei nyár újdonságai közé tartozik, hogy a vízparton napokon belül három napozó stéget építenek.

A közeli hetek egyik leglátványosabb és legésszerűbb fejlesztéseként valósult meg a Duna soron a gyalogosok számára épített 3 méter széles önálló sétány, melynek a rév felőli végénél egy új és biztonságos lépcső vezet le a vízpartra.

A régi – az ugyancsak 3 méter széles viacoloros út – pedig továbbra is megmarad az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárúton kerékpározók és az útszakasz mellett lakók autós közlekedésére.

Szinte minden feltétel adott a felhőtlen kikapcsolódáshoz, a pihenéshez, melyhez reményeink szerint társul a kellemes nyári időjárás is.

(Vetési) Dunakeszi Polgár

Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...