Dunakeszi

Jam Jazz Fesztivál második nap – sztárfellépő Zséda

A fesztivál második napján fokozódott a jazz zenét kedvelők hangulata. Az időjárás kedvező, viharfelhőknek nyoma sem volt az égen.

     Pethő Krisztián önkormányzati képviselő, a fesztivál házigazdája az önkormányzat nevében köszöntötte a közönséget. Hiányzott már, hogy együtt legyünk, de az oltásoknak köszönhetően visszakapjuk a régi életünket, mondta. – Városunknak a sport és szabadidős rendezvények mellett az is fontos, hogy igényes kulturális rendezvényeket biztosítsunk. Ilyen a most ötödik alkalommal megrendezett fesztivál, melyen a legkiválóbb hazai jazz zenészek és énekesek biztosítják a minőségi szórakozást.

    A hangulatot ezúttal az Eck Léda Quartett hangulatos, nívós jazz muzsikája alapozta meg. Majd színpadra lépett Zséda, Zsédenyi Adrienn, aki a nagyszerű Fehérvári Big Band kíséretében fantasztikus előadásában a jazz örökzöld gyöngyszemeit és néhány saját dalát szólaltatta meg.

  • Először vagyok Dunakeszin a fesztiválon, a barátaimtól már sok jót hallottam róla – mondta kérdésünkre a művésznő. – A múlt évre volt tervezve itt a fellépésem, de a járvány miatt akkor elmaradt. A nagyszerű zenekarral már több koncertem volt. A járvány után szerencsére beindult a zenei élet, több koncertem lesz és megjelent az új nagylemezem is. Nagyszerűen berendezett, rendkívül hangulatos miliőben zajlik a fesztivál, van valami elegancia a nézőtér berendezésében, méltán mondhatjuk, hogy a jazz ünnepe ez a fesztivál. 

Katona M. István

A szerző felvételei

Még szintén érdekelheti...