Vác

Rétvári: a kormány négymilliárd forinttal támogat egyházi fejlesztéseket Vácon

A kormány négymilliárd forint támogatást biztosít váci egyházi turisztikai és közösségi fejlesztésekre – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján, Vácon.

    Rétvári Bence, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője kifejtette: a kormány a Dunakanyart kiemelt turisztikai fejlesztési térségnek nyilvánította, aminek köszönhetően sok beruházásra nyílt lehetőség, strandok újultak meg, kikötők nyíltak, kisvasútvonalakat újítottak fel.

    A térség három kiemelt települése Vác, Zebegény és Nagymaros, ahol komoly fejlesztéseket támogat a kormány – mondta.

    A váci műemlékeknek is meg kell újulniuk, és mivel a város püspöki székhely, a műemlékek jó része az egyházhoz kötődik. Az ilyen műemlékek felújítására a kormány négymilliárd forint támogatást biztosít, ebből renoválják a város egyik legismertebb épületét, a székesegyházat is – közölte.

    Az államtitkár szerint fontos, hogy az egyházi és kulturális élet rendezvényeit, valamint a nagy egyházi eseményeket minél jobb körülmények között tarthassák meg, és a liturgiának méltó helyszíne legyen.

    Amikor sok ország gazdasági nehézségekkel néz szembe a koronavírus-járvány miatt, a magyar kormánynak különösen fontosak a fejlesztések, a gazdasági élet újraindítása. Vácon jó helyre érkezett a kormányzati támogatás, mert gyorsan elindult a forrás felhasználása, a felújítás – mondta.

    Marton Zsolt váci püspök közölte, hogy jövőre lesz 250 éves a székesegyház, amely Vác városának szimbóluma is.     Az épület nemcsak a katolikusoknak fontos, hanem a nemzeti kultúrának is kincse – tette hozzá.

A megyés püspök bejelentette, hogy megújul a székesegyház belső tere, frissítő festést végeznek, modern hangtechnikai berendezéseket építenek be, felújítják a kupola héjazatát, az épület külső homlokzatát, a bejáratnál feljáró épül a mozgáskorlátozottak számára. Mindemellett megújul a Galamb utcai oktatási központ is, az egyházi intézményeket ellátó 600 fős konyhát alakítanak – ismertette többek között Marton Zsolt.

MTI/Dunakanyar Régió
Fotó: KesziPress

Marton Zsolt megyés püspök, Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, KDNP-s országgyűlési képviselő és Velledits Lajos vezető restaurátor (b-j) a felújítás alatt álló váci Nagyboldogasszony-székesegyházban 2021. augusztus 4-én.
MTI/Máthé Zoltán

Még szintén érdekelheti...