Dunakeszi

Ó, happy day – Együtt ünnepelt a Dunakeszi Nyugdíjas Kiránduló Klub

Jubileumnak nem nevezhető, mégis ünnepi alkalomból jöttek el a Dunakeszi Nyíltvizi Edzőközpontba a Dunakeszi Nyugdíjas Kiránduló Klub tagjai. A járvány kezdete óta ugyanis most először nyílt alkalom a klubtagoknak találkozni egymással, hogy közösen töltsenek el egy jókedvű délutánt.

  • Jó látni titeket így együtt, hogy mosolyogtok, csacsogtok, mint régen látott barátok, köszöntitek egymást. Ez nagyon sokat jelent számomra – mondta Radvánszki Edit klubvezető helyettes.
  • Ha klubvezetőnk, Zupka Sándor itt lenne, ő is ugyanezt érezné. Ő most a Vasutas Nyugdíjasok Országos Szövetsége megalakulásának negyedszázados évfordulója alkalmából a VOKE József Attila Művelődési Központban rendezett ünnepségen képvisel minket. Szabadon, békében, biztonságban ünnepelhetünk. A legnagyobb öröm, hogy a 360 fős klubtagságból a vírus miatt senkit nem veszítettünk el. Remélem, hogy lassan visszatérhetünk a régen megszokott életünkhöz. Ismét lehetnek klubrendezvények, kirándulások, színházlátogatások. Nem hagytátok el egymást, kisebb csoportokban szerveztetek összejöveteleket s ez nagyon jó volt.
  • Gratulálok, hogy ilyen nagy létszámmal itt vannak és vidámak – mondta Nyíri Márton társadalmi megbízatású alpolgármester. Felidézte azt a régi emlékét, amikor nagymamájával, aki tagja volt a klubnak, együtt ment el a kirándulásokra, a legemlékezetesebb volt egy sárospataki kirándulás, amikor tizenkét évesen megtapasztalhatta a tagság jókedvét. – Nagyon fontos a város életében a nyugdíjas kiránduló klub, számos városi rendezvényre eljárnak, mindig lehet önökre számítani. Köszönjük, hogy gazdagítják a város kulturális életét és az önkormányzatra, mint eddig, ezután is számíthatnak.

    Ez a klubrendezvény sem maradhatott el műsor nélkül. Elsőként az énekkar adott elő egy vidám hangulatú, Dunakeszit bemutató dalt, Balogh Gyula klubtag szerzeményét. A tervek szerint a Telekeszi TV támogatásával a dalból klip készül a közeljövőben. Varga Terike egy saját verset mondott el Séta a Dunához címmel. Tóth Martin 14 éves fiatal zenész, a Radnóti Miklós Gimnázium 9. osztályos tanulója és Balogh Gyula arról énekelt, hogy ez egy boldog nap. A refrént – Ó, happy day – a jelen lévők együtt énekelték.

Katona M. István

A szerző felvételei

Még szintén érdekelheti...