gasztronómia

Szombaton 23 csapat lecsóját kóstolhatják meg a 8. Dunakeszi ALcSÓfesztiválon

Szombaton rendezik a 8. Dunakeszi ALcSÓfesztivált, melyen 23 csapat – minden bizonnyal ízesítésében és alapanyag összetételében változatos – készítményeit ízlelheti meg a zsűri és a nagy közönség. Az évek óta nagy sikernek örvendő rendezvény egyik főszervezője, Benkő Tamás tájékoztatása szerint a versenyző csapatok listája teljessé vált, újabb jelentkezőket már nem tudnak fogadni. Viszont a közönséget igen, akit nagy szeretettel várnak a város legnagyobb gasztronómiai fesztiváljára, melyen gazdag lesz a kulturális kínálat is a Korona Kávézó és Söröző előtt kialakított szabadtéri színpadon.   

„A lecsók készítése 12:30 és 13:30 óra között kezdődhet (természetesen előzetesen otthon megtörténhet a hozzávalók előkészítése); a lényeg, hogy a zsűri 14:00 órakor kezdi meg „lecsókóstoló körútját”. A szervezők előzetesen minden csapatnak átadják majd a nevezési lapon feltüntetett nevüket és sorszámukat tartalmazó nyomtatványt, amellyel a csapatokat a zsűritagok is be tudják azonosítani” – írja a holnapi lecsófesztivál felvezetőjeként Benkő Tamás, a körzet önkormányzati képviselője, aki Kiss-Magyary Ilonával és Szabolcs Csillával közösen vállalta magára a 8. Dunakeszi ALcSÓfesztivál nem kis feladattal járó főszervezői feladatait.

Korona Söröző és Kávézó előtti útszakaszon sorra kerülő lecsófesztivál zsűrijének tagjai (ábécérendben):

1., Ádám Balázs, Dunakeszi rendőrkapitány-helyettese – zsűritag;

2., Bálint Antónia, Miss Hungary győztes (1991) – zsűritag;

3., Huszár Linda, a GYEP Alapítvány elnöke, az ALcSÓfesztivál egyik főtámogatója – zsűritag;

4., Kárpáti Zoltán, a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium igazgatóhelyettese, önkormányzati képviselő – zsűritag;

5., Székely Norbert,a magyar női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya – zsűritag.

És hogy ki lesz a hatodik tag, vagyis maga a zsűrielnök?… Nos, az maradjon titok a rendezvény kezdetéig! – írja Benkő Tamás.

De addig is szerkesztőségünk, kedvcsinálóként a 2019-es lecsófesztivál néhány fotójával és a szombati rendezvény programkínálatával szeretné olvasóink figyelmébe ajánlani a 8. Dunakeszi ALcSÓfesztivált.

V. I.
Fotó: KesziPress

Erdész Zoltán alpolgármester és Bálint Antónia, Miss Hungary győztes
A 95-szörös válogatott Juhász Rolandban és Kárpáti Zoltánban a labdarúgás imádata mellett az is közös, hogy szeretik a lecsót. Ráadásul egy tányérból kanalazzák!

Még szintén érdekelheti...