gazdaság

Új állampapír-értékesítési pont nyílt Vácon

A Magyar Államkincstár 2022. január 17-én új állampapír-értékesítési pontot nyitott Vácon a Dr. Csányi László körút 16. szám alatt. A Pest Megyei Kormányhivatal épületében tartott, január 12-i ünnepélyes megnyitón jelen volt Tavaszi Zsolt, a MÁK államháztartási és pénzforgalmi szolgáltatásokért felelős elnökhelyettese, Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott, valamint Miszlai József, a MÁK területi képviselője.

Tarnai Richárd, a Pest Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja köszöntőjében elmondta, hogy az elmúlt tíz évben az árvíz, a koronavírus, valamint migránshelyzet krízishelyzetével kellett Magyarországnak megküzdenie, ezzel együtt a magyar gazdaság olyan fejlődést ért el, amelynek eredményeképpen a magyar emberek egyre többet tudnak megtakarítani és akár a Magyar Államkincstár állampapírjaiba fektetni. A kormánymegbízott kiemelte, hogy nagyon jó az együttműködés a két intézmény között, és ez előnyös az ügyfelek számára, hiszen ugyanabban az épületben rövid idő alatt, néhány lépés után például a családtámogatási és a Babakötvény ügyeit is el tudják intézni.

Tavaszi Zsolt, a Magyar Államkincstár elnökhelyettese szólt arról, hogy a kincstár hálózatában ez a 77. forgalmazási helyszín, Pest megyében a hetedik, ahol a lakosság intézheti állampapír-vásárlással, megtakarításokkal kapcsolatos ügyeit. A váci értékesítési pont megnyitásával a szobi és a rétsági járásban élők számára is könnyebben elérhető lesz a Kincstár. Így egy közel 120.000 fős térség lakói fogják tudni személyes ügyintézéssel is igénybe venni a Magyar Államkincstár szolgáltatásait.

Az elnökhelyettes továbbá elmondta, hogy a kincstári kirendeltség hétfői napokon várja a leendő és meglévő ügyfeleket 08:00-16:00 óra között. A Kincstár állampapír-forgalmazásának sikerében kiemelt szerepe van a Budapesti és Pest megyei régiónak. A régió fontosságát jól mutatja, hogy a Kincstár lakossági állampapír-állományának az 52%-a, ügyfeleinek pedig 42%-a köthető hozzá. Ebben a régióban található értékesítési pontokon intézi ügyeit az ügyfelek 47%-a, ami jól mutatja, hogy a régióban nagy népszerűségnek örvend a készpénzmentes ügyfélkiszolgálás is.

A Kincstár értékesítési pontjain a személyesen megjelenő ügyfelek számára minden szolgáltatás elérhető, ugyanakkor tranzakcióik kiegyenlítésére csak elektronikus – bankkártyás fizetés, banki átutalás, pénzszámláról történő fizetés – fizetési módot választhatnak, tehát itt készpénzmentesen lehet állampapírt vásárolni. A kényelmes ügyintézés érdekében lehetőség van ügyfélregisztrációra, illetve online időpontfoglalásra is a Kincstár honlapján keresztül – zárta beszédét Tavasz Zsolt.

Az értékesítési pontok elérhetőségéről, nyitvatartásáról, valamint az állampapír-forgalmazás részleteiről a Magyar Államkincstár honlapja nyújt bővebb felvilágosítást: http://www.allamkincstar.gov.hu/hu/ugyfelszolgalatok/

A helyszín elérhetősége a kormanyablak.hu oldalon is megtalálható.

(Pest Megyei Kormányhivatal)

Még szintén érdekelheti...