Dunakeszi

Nagy szükség van most a segítségre

Péntek délelőtt újabb segélyszállítmány indult el az ukrán-magyar határhoz, hogy a háború elől menekülők megsegítésére elvigye a dunakesziek adományait. Tíz órakor gördült ki a DÓHSZK Bajcsy-Zsilinszky udvarából a csordultig megpakolt teherautó.

  • Tartós élelmiszerek, konzervek, bébiételek, gyümölcspürék, babaápolási cikkek, pelenkák, tusfürdő, törölköző, ágynemű, takaró, hálózsák és még sok minden gyűlt össze az adományozók jóvoltából, melyekkel megtelt a raktár, de még az intézmény tárgyalóterme is tele volt – tájékoztatta a Telekeszi TV-t és a dunakanyarregio.hu-t Szabóné Ónodi Valéria, a DÓHSZK vezetője.

Elmondta: a fogadóállomásról kaptak egy listát, melyen jelezték, hogy mire van leginkább szűkségük a menekülteknek.
– Az egyik védőnőnk kapcsolatot tart az ottani védőnői hálózat tagjaival, akiknek a javaslataival egészítettük ki a listát – mondta Szabóné Ónodi Valéria, aki beszámolt arról is, hogy széles körű az összefogás a városban, civilek, egyesületek is segítenek az adományok gyűjtésében és szállításában.   

– Nagyon büszke vagyok Dunakeszi lakóira, akik a természeti katasztrófa idején, a vírus-helyzetben, és most, amikor dúl a háború a szomszéd országban, összefognak és mindenben segítenek a rászorulóknak – mondta Dióssi Csaba polgármester.

– Az összefogás eredményeként ma hajnalban már elindult teli rakománnyal egy teherautó, a második pedig hamarosan indul – tájékoztatott a városvezető, aki Tuzson Bence országgyűlési képviselővel és Sipos Dávid alpolgármesterrel az élelmiszerekkel, ápolási szerekkel teli dobozokat pakolta a teherautóra.

A lakosság, a vállalkozók adománygyűjtése, a nyugdíjas klub tagjainak önzetlen segítsége mellett az önkormányzat szervezéssel és egymillió forinttal támogatja az orosz-ukrán háború elől menekülőket.

Lapunk kérdésére a polgármester elmondta, hogy a menekültek közül még senki nem kért szállást az önkormányzattól.

A pakolásban, amelyben Tuzson Bence is részt vett, a REdit Örömtánc Klub tagjai is segítettek Radvánszky Edit vezetésével.

Az adománygyűjtést a város országgyűlési képviselője kezdeményezte, aki elmondta, hogy immár a harmadik teherautót indítják a határhoz, ahol a helyi polgármesterek és a karitatív szervezetek képviselői fogadják a küldeményeket, akik segítenek a szétosztásban.

  • Gödről is most indítottunk el egy teherautót, de a többi településen is gyűlnek az adományok. Nagyon fontos, hogy ilyen időszakban, ilyen helyzetben álljunk azok mellé, akiknek erre szükségük van. Úgy látom, hogy mi magyar emberek olyanok vagyunk, hogy amikor kell, ténylegesen segítünk. Nagy szükség van most erre – húzta alá Tuzson Bence.

A csordulásig megrakott teherautó rakományával Czibere László indult el a határ menti Záhonyba, ahol a hét elején már megfordult egy szállítmánnyal.  

– A fogadóállomáson adjuk át az adományokat, ahonnan jól szervezetten juttatják el az Ukrajnából menekülő gyerekeknek és felnőtteknek, akiket a határ átlépése után a helyi általános vagy középiskolában látnak el a hatóságok, a helyi szervezetek – osztotta meg tapasztalatait a háromgyerekes édesapa, aki pedagógus édesapjához hasonlóan, ahol tud, ott segít.

 – Számomra természetes volt, hogy segítek. Önként vállaltam, hogy elviszem a dunakesziek adományait – vágja rá határozottan az érdeklődésemre.
– Gondoljunk bele, pár nappal ezelőtt ugyanúgy keltek fel, mint mi, kávéval a kezükben, akiknek a sorsa egyik percről a másikra tragikus fordulatot vett, amiről nem tehetnek. Ha segíteni kell, akkor nem kérdés, hogy tennünk kell a dolgunkat. A teherautót például egy jó ismerősöm, Szabó Zoltán, a Partner cégcsoport tulajdonosa adta kölcsön – mondta indulás előtt Czibere László, aki a gyűjtésben és a pakolásban segítők integető sorfala mellett indult el Záhonyba…

Vetési Imre

Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...