oktatás

Elhelyezték a dunakeszi diáknegyed alapkövét

Elkezdődött a IV. Béla Király Gimnázium és Lányi Ferenc Szakgimnázium építése. Magyarország Kormányának támogatásával oly mértékű középiskolai beruházás valósul meg városunkban, amilyenre az elmúlt száz évben nem volt példa. A létesítmény alapkőletételi ünnepségére március 11-én került sor.

  • Régóta készültünk erre a beruházásra, ami most meghatározó szakaszába érkezett – mondta köszöntőjében Dióssi Csaba polgármester.
    – Dunakeszi városában 2010-ben létrejött egy összefogás, akkor az önkormányzati képviselők aláírtak egy együttműködési nyilatkozatot, hitet téve amellett, hogy elsősorban a városért szeretnének dolgozni. Az elmúlt 12 évben ez így is működött, ennek fő motorja Tuzson Bence országgyűlési képviselő volt, akinek itt is köszönetet mondok. 

    A továbbiakban visszatekintett a város elmúlt több mint egy évtizedes fejlődésére, amely példa nélküli a település életében. Elmondta, hogy mintegy ötszáz gyerek végez az általános iskolákban, és közülük csak százan jutnak be a Radnóti Miklós Gimnáziumba. Elkészült a terv az új középiskolák építéséről, a kormányzat is a város mellé állt, és megszületett a döntés a diáknegyed megépítésére.

  • A diáknegyed, több mint háromszáz családnak fog segíteni azzal, hogy gyermekeik helyben folytathatják tanulmányaikat. A beruházás volumenéről annyit, hogy ha a város minden fejlesztési pénzét félretennénk, több mint hatvan év alatt jönne össze a teljes összeg.
  • Egy település életében mindig vannak fordulópontok, s most egy eddiginél is jelentősebb fordulóponthoz érkezett a város – fogalmazott Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára, a térség országgyűlési képviselője.
  • Ez az ország legnagyobb középiskolai beruházása. Minden fejlesztés fontos, de ez most különösen fontos, mert aki iskolát épít, a jövőt építi. Ebben a tankerületben van a legtöbb diák Magyarországon, így nem csupán általános iskolákat kell építeni, hanem olyan középiskolákat, melyek párját ritkítják az országban. S ez a beruházás nem csupán középiskolákat jelent, hanem olyan diáknegyed jön létre, amely egyúttal a város kulturális és sportolási lehetőségeit is magában foglalja.

    Kiemelte, hogy ez egyúttal zöld beruházás is, hiszen ültetnek majd 300 fát, lesz egy 450 fő befogadására képes étterem, aminek a tetején egy park is létrejön. Javulnak majd a közlekedési lehetőségek, a kerékpárutat összekötik Fóttal és Göddel is. A legfontosabb, hogy összefogás eredménye a megvalósuló létesítmény, mely mutatja a közösség erejét. És ezt az összefogást az önkormányzat képes generálni.

  • Gratulálok Dunakeszinek, ez egy fantasztikus beruházás, és nagyon sikeres volt az előkészítő munka – jelentette ki Dr. Juhász Roland, a Miniszterelnöki Kormányiroda állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkára. –  Az oktatás fejlesztése kiemelkedően fontos szempont, és nem mindegy, hogy a tehetségek kibontakoztatását milyen infrastrukturális körülmények között teszik meg a pedagógusok. Magyarország Kormánya ezt a küldetést ismerte fel és ennek a feltételeit szeretné minél jobb formában megvalósítani.

    Az oktatási komplexum közel ötven milliárd forintból épül meg. Elmondta az államtitkár, hogy nem csupán egy húsz tantermes gimnáziumot és egy huszonhat tantermes szakgimnáziumot kapnak a diákok, hanem uszodát, a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. Az iskolához tartozik majd egy több mint ezer négyzetméter küzdőterű tornacsarnok is. Az épületek összes hasznos alapterülete több mint 32 ezer négyzetméter. A teljes beruházás költségvetési forrásból valósul meg, az önkormányzatnak saját forrást nem kellett vállalni. A diákok és a tanárok várhatóan 2025 tavaszán vehetik majd birtokba a létesítményeket. A közbeszerzési eljárás keretében olyan konzorciumot választottak, amely mind a minőségi munka mind a határidők betartása tekintetében már bizonyított.

    Ezt követően került sor az ünnepélyes alapkőletételre. A jövőnek szóló üzeneteket Tuzson Bence, Dióssi Csaba és a hat dunakeszi általános iskola diáksága helyezte el az időkapszulában.

Katona M. István

Fotó: Bocskay Zsolt és a szerző felvételei   

Még szintén érdekelheti...