Vác

Tempósan halad a Kőhíd utcai társasház építés terepmunkája

A Vác kisváci határában, a Kőhíd utcában hetekkel ezelőtt – az országos médiában is visszhangot kapó visszás körülmények között – elkezdődött társasházépítő beruházás egyre inkább megvétózhatatlannak tűnik, ugyanis javában tart az alapozást előkészítő földmunka.

Tehát a kis térség, ahol még két-három hónappal ezelőtt is egy ligetes, füves zöldterület szolgálta a környéken élőket, elsősorban az itt elsőként épült tömbházakban lakókat, nos, ez a hely immár feltúrt építési terület és a tempóból ítélve hónapokon belül teljesen beépülhet – életterük beszűkülése mellett épp a várhatóan jelentősen megnövekedő gépkocsiforgalomból tartanak leginkább a Kőhíd utcaiak.

Egy-egy építő beruházás általában örömteli fejlemény, de itt valami végképp elromlott már a történet legelején. Ugyanis az érdeklődő lakók kezdetben semmilyen információhoz nem jutottak a tervekről. Aztán egyszer csak azzal szembesültek, hogy sok fa úgymond gyanús megkülönböztető jelzést kapott, majd legújabban pár nap alatt el is tűntek a színről ezek a terebélyes fák – végképp elkeserítve a lakóközösséget.


A beruházás, illetve leginkább annak körülményei miatt tiltakozóknak a jelek szerint nem marad más, mint a csalódás, a kisemmizettség érzése és a nosztalgiázás, a nemrég létrehozott közösségi médiás csoport (Buki Érdekvédelmi Közösség) oldalán például egyre-másra jelennek meg a terület boldogabb békeidejét idéző fotók.
A rendelkezésre álló információ szerint négy emeletes, több mint harminc lakásos épület készül az eddigi parkos területen.


Az építési terület magántulajdon, így az érdekvédelmi csoport egyik szószólója arról adott tájékoztatást a többi lakótársnak, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően a beruházóknak újabban már nem írnak elő a hatóságok a fakivágással kapcsolatos előzetes egyeztetést.
A kötelező és az önként vállalt fapótlással kapcsolatban a lakók a kellő időben el kívánják mondani kérésüket, de – az előzetes egyeztetések hiányossága miatt – csak reménykedni tudnak benne, hogy lehetőséget kapnak erre.


Az építkezés menete, munkarendje kapcsán is legfeljebb annyi lehetőségük van a környéken élőknek, hogy megkérik a beruházót, hogy bizonyos időkeretben végezzék a munkákat, tekintettel a szomszédos házakban élők érdekeire.

Az építkezés során keletkező esetleges úthibákkal kapcsolatban a szószóló kiemelte: az építtető köteles az okozott kárt megtéríteni, ennek alapja, hogy a munka kezdetekor többen lefotózták az akkori helyzetet, ez lehet majd az alapja az esetleges kárigény bejelentésének, bár itt nehézséget okozhat, hogy az egyik érintett szakasz az önkormányzaté, a másik a DMRV-é.

A csoport közösségi médiás oldalán utólag is nehezményezik, hogy bár állítólag a választókörzet képviselője folyamatosan egyeztet a beruházóval, az itt lakók ezekről a tárgyalásokról nem tudnak semmit, így kételyeik vannak az érdekképviseletüket illetően.
Tehát sok a kérdőjel a beruházással kapcsolatban, a Kőhíd utcai tömbházakban lakók összességében kirekesztettnek, magukra hagyottnak, jogfosztottnak érzik magukat.

Ribáry Zoltán

Fotó: A szerző és KesziPress

Még szintén érdekelheti...