Sport

Szeptember 10-én ismét megrendezik a Duplakanyar Futóversenyt

Fuss át a Duna alatt! jelszóval szeptember 10-én, szombaton másodszor rendezik meg a Dunakanyarban a Duplakanyar Futóversenyt.

    A pénteki budapesti sajtótájékoztatón Rétvári Bence államtitkár, a térség országgyűlési képviselője kiemelte: nincs még egy olyan futóverseny, amelynek során a Duna mellett, a Duna felett és a Duna alatt is lehet futni, ráadásul csodálatos, egyedi természeti környezetben. Hozzátette: a két országot érintő, három folyót – a Dunán kívül az Ipolyt és a Garamot – átszelő szeptember 10-i sporteseményen tavaly 500-an vettek részt, idén ennek a létszámnak közel a kétszeresét várják.

Sajtótájékoztató a budapesti Hadik kávézóban: Katus Attila, Erdélyi Zsolt és Rétvári Bence

    Erdélyi Zsolt főszervező elmondta: a tavalyival szemben idén már három távon, 5, 12 és 62 km-en lehet indulni és 5 km-en sok gyermekre is számítanak. A rajt mindenkinek Nagymarosan lesz, a cél a két rövidebb távnak Visegrádon, a 62 km-é pedig Nagymarosan, de az útvonalakat úgy alakították ki, hogy a Duna-menti Regionális Vízmű közműalagútján minden versenyző átfuthat a Duna alatt. Újdonság, hogy a célba érkezést követően az alagúton vissza is lehet sétálni a nagymarosi oldalra. A leghosszabb táv mezőnye érinti Szlovákiát, Esztergomnál tér vissza Magyarországra, majd a 11-es út mellett éri el Visegrádot.

    A bemelegítést ezúttal is Katus Attila aerobik-világbajnok fogja tartani, aki a tavalyi verseny óta nagymarosi lakos lett, és ezúttal vállalta, hogy az 5 kilométeres távot maga is teljesíti.

Forrás: MTI

Még szintén érdekelheti...