Közlekedés

Már a gyalogosok is biztonságosan kelhetnek át a nagy forgalmú közlekedési csomóponton

Pénteken a reggeli órákban hivatalosan is lezárult a káposztásmegyeri — a dunakeszi önkormányzat által koordinált és az újpesti önkormányzattal közösen finanszírozott — Külső Szilágyi úti közlekedési csomópont átépítése a még hiányzó gyalogosátkelő átadásával és a közlekedési lámpák üzembe helyezésével.

Mint arról már lapunkban több alkalommal is beszámoltunk, a jelentős forgalmat áteresztő közlekedési csomópont átépítését a nap mint nap itt közlekedő dunakeszi lakosság érdekében a városi önkormányzat már 2019-ben szorgalmazta annak ellenére, hogy az érintett terület az újpesti önkormányzathoz tartozik.

Dióssi Csaba, Dunakeszi polgármestere és az alsói körzet önkormányzati képviselője, Benkő Tamás intenzív tárgyalást folytatott a Wintermantel Zsolt polgármester által vezetett újpesti önkormányzattal, melynek eredményeként megállapodtak a közös kivitelezésről. A két önkormányzat együttműködése rendkívül konstruktív volt, ám a szakmai részletek, a tervezés és az engedélyeztetések már jóval lassabban haladtak. A kivitelezés megvalósítását később nehezítette a pénzügyi forrás biztosítása is, és így csak idén nyáron kezdődhetett el a közlekedési csomópont átépítése.

A beruházás koordinálását a dunakeszi önkormányzat végezte, de a költségek egy részét Újpest finanszírozta. Dunakeszi az újpesti két kanyarodósávot építette ki, a jelzőlámpa költségét Újpest vállalta magára. A gyorsabb áthaladás érdekében az egysávos vasúti átjáróból nyitottak egy jobbra kanyarodó sávot az Auchan irányába, míg a másikat az Auchan felől balra, az átjáróhoz.

A Külső Szilágyi útra kerülő közlekedési lámpákat összehangolták a dunakeszi aluljáró lámpájának működésével, aminek köszönhetően gördülékenyebbé vált az áthaladás az egysávos aluljárón, illetve a kihajtás a Külső Szilágyi útra, és onnan behajtás Dunakeszi alsó felé.

Benkő Tamás önkormányzati képviselő volt a fejlesztés egyik szorgalmazója

Az október 28-ai átadón Benkő Tamás a helyi sajtó képviselőinek elmondta, hogy igen kedvezőek az eddigi tapasztalatok, a csomópont átépítése révén könnyebbé, gördülékenyebbé vált a gépjárművezetők számára a közlekedés, a gyalogosok is biztonságosan kelhetnek át a zebrával és jelzőlámpákkal kiépített kereszteződésben.

Átadták a Külső Szilágyi úti zebrát a gyalogosok számára

Az önkormányzati képviselő kiemelte: „2013-ban egy komoly munkának köszönhetően alsótól egészen idáig megcsináltuk a járdát, de ehhez a kereszteződéshez érve életveszélyes volt a gyalogos átkelés. A közvilágítás felszerelése volt a feltétele a zebra kialakításának. Óriási dolog, hogy ez most megtörtént.”

Közlekedési lámpák segítik a gyorsabb áthaladást

Elmondta, hogy folyamatosak a visszajelzések, a hétköznapi csúcsidőben régebben hihetetlen dugók voltak. Azonban továbbra is komoly korlátot jelent, hogy az aluljáró egysávos, de az is tény, hogy az átépítés jelentősen enyhítette a reggeli torlódást. Megjegyezte: az aluljáró területe a MÁV tulajdonában van, ám attól, hogy kétsávossá építsék át, határozottan elzárkózik a vasúttársaság.

Egyébiránt az átjáró átépítését az is indokolhatja, hogy a túl nagyméretű járművek gyakran beszorulnak az aluljáróba, amivel jelentős fennakadást okoznak a közlekedésben. Benkő Tamás elmondta, hogy szorgalmazzák előjelző táblák kihelyezését az ilyen jellegű problémák megelőzése érdekében.

A kivitelező Penta Kft. termelési igazgatója, Borbély Máté István ismertette a beruházás műszaki tartalmát

Borbély Máté István, a Penta Kft. ügyvezető termelési igazgatója elmondta, hogy hosszas előkészítés után 8 forgalomtechnikai ütemben 3 hét alatt végezték el a több mint 100 millió forintos beruházást. Nem is a nagyság, hanem az összetettség okozta a kihívást, de az éjszakai munkavégzésnek köszönhetően sikerült gyorsan elvégezni az átépítést.

V. I.

Fotó: KesziPress

Benkő Tamás gratulál a kivitelező cég termelési igazgatójának, Borbély Máté Istvánnak, akivel – a korlát elbontása után – együtt adták át a forgalomnak a gyalogos átkelőt


Még szintén érdekelheti...