Kitekintő

Belterületi kerékpárutat avattak Ipolydamásdon

Az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút legújabb, Szob és Ipolydamásd között épített, tavaly átadott szakaszán Budapesttől egészen a Felvidékkel összekötő Ipoly-hídig kerékpározhatunk gyönyörű természeti környezetben. A kerékpárút egyik ága a hamarosan átadásra kerülő új Ipoly-hídon vezet át a helembai oldalra, míg a másik ága elfordul Ipolydamásd irányába az új körforgalmi csomópont felé, ahonnan továbbhaladva immár a településen belül is kerékpározhatunk a november 14-én átadott 400 méter hosszú belterületi kerékpárúton.

– Az új kerékpárúton egészen Ipolydamásd szívéig kerekpározhatunk, amely nagyon korszerű és biztonságos, mert a főúttól elkülönített útvonalon halad – mondta az avató ünnepségen Rétvári Bence, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője.
Kiemelte: a helyi lakosság és a kerékpáros turizmus igényeit figyelembe véve nagyon tervszerűen kapcsolódik egymáshoz a Szob és Ipolydamásd között, a folyó melletti szép természeti környezetben kanyargó kerékpárosút és a kis határ menti településen belül épített új szakasz.

– A fesztiválokhoz, a kulturális- és zenei programokhoz hasonlóan az Ipoly menti településeket szeretnénk bekapcsolni a kerékpáros turizmus vérkeringésébe is. Ennek érdekében a most átadásra kerülő kerékpárutat tovább építjük Letkésig, ahol az Ipoly-hídon átkelve fedezhetjük fel a Felvidéket. Bízunk benne, hogy az Ipoly felvidéki oldalán Helemba és Párkány között is kiépül a kerékpárút, és akkor létrejöhet az Ipoly-menti kerékpáros ring. Az új szakasz nagyon biztonságos, a kisgyerekek is használhatják, mert külön sávon közlekedhetnek a kerékpárosok és a gyalogosok.

Rétvári Bence országgyűlési képviselő és Rományik Ferenc, Ipolydamásd polgármestere

A megnyitó ünnepségen Rétvári Bence külön hangsúlyozta: fejlesztésekkel az a céljuk, hogy a turisták a Dunakanyar, Nagymaros és Zebegény mellett ismerjék meg és élvezzék Szob, Ipolydamásd, Letkés és akár Kemence gyönyörű természeti kincseit, a régió épített örökségeit.
– Bízunk benne, hogy egyre több turista, kiránduló család fedezi fel a Börzsöny gyönyörű tájait, a vendégváró településeket. Fontos terveink között szerepel például, hogy az egykori Hont vármegye központjában, Kemencén felújítjuk a vármegyeháza valamikori épületét – jelentette ki Rétvári Bence, aki hozzátette: a térség értékeinek bemutatása mellett plusz bevételekhez szeretnék juttatni a településeket.

Mint fogalmazott: a tudatos építkezésnek köszönhetően szépen fejlődik Ipolydamásd is – megújult az orvosi rendelő, a közösségi- és a művelődési ház, átadás előtt van az új Ipoly-híd – amely már számos nemzetközi találkozó, így például a szlovák-magyar külügyminiszteri találkozó színhelye is volt.

Ipolydamásd: a hamarosan átadásra kerülő új Ipoly-híd

Befejezésül gratulált Rományik Ferenc polgármesternek, a helyi önkormányzatnak a tudatos és eredményes pályázati tevékenységükhöz, amelynek egyik szép példája az 50 millió forint állami pályázati forrásból megépített belterületi kerékpárút, amelynek megvalósítása napjainkban kétszer annyira felértékelődik, mint a korábbi időkben.

Rományik Ferenc polgármester bejelentette, hogy a Magyar Falu Program keretében benyújtott pályázatukkal 49 millió 826 ezer 251 forint, 100 százalékos támogatást nyertek a 400 méter hosszú belterületi kerékpárút építésére. A kerékpárút terveit a Vicafer Kft. készítette, Bóbis Ferenc vezető tervező közreműködésével, a kivitelező a Dunakanyar Bau Kft., a műszaki ellenőr Bod Péter volt. A településvezető köszönetet mondott a sikeres pályázat támogatásáért Rétvári Bence országgyűlési képviselőnek, a projekt valamennyi közreműködőjének.

 Bejelentette, hogy a kivitelezési munkák befejezésének korábbi határidejét 2022. október 31-re módosították, mert lakossági kezdeményezésre és javaslatra a kerékpárút szélességét lecsökkentették, hogy az út menti gyümölcsfasor fennmaradhasson, hiszen ez a település egyik szimbóluma. A kerékpárút mellé így szegélyt építettek. A forgalomba helyezési eljárás jelenleg folyamatban van.

Az új kerékpárutat Medgyes Tibor diakónus áldotta meg.

Az ünnepségen közreműködött a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar!

(Vetési)

Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...