Kitekintő

Frissítve: Vannak, akik segítenek a nehéz körülmények között élőknek!

Nem túlzás, ha azt mondjuk, igazán szívmelengető volt látni, hogy az energiaválsággal és a szomszédunkban dúló háború súlyos hatásaival küzdő mindennapjainkban is vannak, akik ebben a helyzetben sem feledkeznek meg a nehéz körülmények között élőkről.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület a hétvégén idén is meghirdette a rászorulókat megsegítő tartósélelmiszeradomány-akcióját a gödi és a fóti Tescoban, a dunakeszi Auchanban és az Aldiban.

Az akcióban közreműködő zöld mellényes önkéntesek a dunakeszi Auchanban lapunk érdeklődésére elmondták, hogy „vannak még nagyon jó emberek”, akik élelmiszer, édesség és egyéb készítmények felajánlásával önzetlenül segítenek a nehéz időket megélő családokon.  

Az élelmiszeradomány-akcióhoz minden évben csatlakozott – így idén is – Dióssi Csaba Dunakeszi polgármestere, aki fényképes posztjában arról írt, hogy alpolgármester kollégáival az elsők között vásároltak a rászorulóknak a Magyar Élelmiszerbank Egyesület kezdeményezésére meghirdetett adományakció keretében.

Hozzátette: Dunakeszin a felajánlásokat a DÓHSZK Család- és Gyermekjóléti Központ osztja szét a rászorulóknak a gyűjtés befejezése után.

Dióssi Csaba polgármester november 24-i posztjában arról ír, hogy a dunakesziek számára mintegy 1000 kilogramm felajánlás érkezett, melyet december 5-én kezdik kiosztani a DÓHSZK Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai.

„Ezúton is köszönöm mindenkinek, aki csatlakozott a gyűjtéshez, amelyből 130 család karácsonyát tehetjük könnyebbé közösen!”- írja Dunakeszi polgármestere.

V. I.
Fotó: KesziPress és Dióssi Csaba Facebook-oldala

Még szintén érdekelheti...