Nyár 2023

Ha tombol a kánikulai meleg, akkor irány a dunakeszi strand

A mai 30 fok feletti melegben sokan kerestek hűsítő felüdülést Dunakeszi több száz méter hosszú dunai szabadstrandján a kellemes dunai vízben, az árnyas fák tövében, a gondozott fűben heverészve. A város polgárai mellett a szomszédos települések – Göd, Fót és a főváros – lakói körében is nagy népszerűségnek örvend a jól felszerelt, szépen kiépített Duna-parti szabadstrand.  

Az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút és a Duna között elterülő szabadstrandon minden korosztály kedvére pihenhet, minden adott a nyugodt, kulturált kikapcsolódáshoz. A gyerekeket játszótér, hasznos információkat ismertető tanösvény fogadja, van öltöző, zuhanyzó, finomságokat kínáló büfék várják a strandolókat, a sétálókat, kerékpárral érkező vendégeket.

A nyugodt és zavartalan pihenés elősegítése érdekében a strand déli része saját büfével és partszakasszal csak a kutyával érkezőké. Hirbek Edina kutyapszichológus, a ZöldEb Kutyás Érdekvédelmi Egyesület elnöke lapunk kérdésére elmondta, azért előnyös, hogy a kutyusok külön fürdőzhetnek a folyóban, mert nem minden négylábú kisgyermekes családban szocializálódott és nem biztos, hogy mindegyikük jól reagál a szaladgáló, örömükben hangosan strandoló, játszó kisgyermekekre. Hozzátette, a biztonság és az egészsség érdekében pedig a Nébih – Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal előírása, hogy ember és kutya számára közös strandfelület nem engedélyezhető. „A felelős állattartó tudja, hogy kutyája is akkor érzi igazán jól magát, ha szabadon szaladgálhat és játszhat kedvére, ez pedig csak akkor lehetséges, ha nem kell percenként rászólnia, megkötnie azok érdekében, akik nem tűrik olyan jól kedvencünket, mint mi. Bárcsak minden Duna-parti, vízparti város gondoskodna arról, hogy fürdőhelyet biztosítson a kutyásoknak” – mondta a kutyapszichológus.

Az önkormányzat gondolt a sportolni vágyókra is, akik kajakot és kenut, a napjainkban igen népszerű SUP-ot is bérelhetnek, de aki „csak” kényelmesen szeretné élvezni a napot, vagy a hűsítő árnyékot, az napágyat is kölcsönözhet.  

A napimádók a vízparton vagy a közkedvelt stégeken élvezték a természet ajándékát, nem kevesen voltak, akik a bójával jelölt területen úsztak vagy a gyerekekkel a sekélyebb vízben lubickoltak…

(Szeredi-Vetési)

Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...