aktuális

Kiss Stefán Mónika további filmes terveket dédelget a váci múmiákkal kapcsolatban – November 23-án közönségtalálkozó lesz

Szeptember és október fordulója úgymond Vác nagyhete volt a közmédiában a Memento mori – A váci legenda című, tudományosan megalapozott fikciós kalandfilmnek köszönhetően, kétszer is adásba került filmes főműsoridőben, a felvezető magazinos műsorokról nem is beszélve. November 23-án pedig a váci Piarista Kilátó Központba közönségtalálkozóra várják az érdeklődőket.

Kiss Stefán Mónika producer-rendezőt elsőként a vetítések fogadtatásáról, a fontosabb személyes visszajelzésekről kérdeztük.
– Nagy örömöt jelent például az egyik főszereplő, Reviczky Gábor azon hozzászólása, miszerint nagyon megörült az újabb lehetőségnek, amikor megkerestem, mint írta, remek darabnak tartja a filmet, ami azt adja vissza, amiért elkészítettük. Az egyik helyi muzeológust alakító Balázs Andrea is újból köszönetet mondott a lehetőségért, mint fogalmazott, nagyon szerette a forgatást, izgalmas volt neki a rá osztott szerep. Kiemelem még a Kossuth-díjas Tordai Teri reakcióját, aki hasonló folytatásra biztatva ezt írta: a mi mozink a régi szép időket hozta vissza kitűnő szereposztással, élvezhető képekkel, nagyszerű zenével. Megannyi kedves váci barátom is felhívott vagy írt, úgy érzem, hogy amint azt előzetesen remélni mertem, a helyiek is magukénak érzik a Memento mori – A váci legendát.  

Kiss Stefán Mónika producer-rendező

– A Savaria Filmszemlén elnyert kategória első díj után a Budapest Movie Awards fesztiválon újabb rangos szakmai elismerést kapott a darab. Sok alkotó elmondja, hogy nem
elismerésekért, kitüntetésekért hoz létre valamilyen művet. Mindazonáltal nyilván fontosak az efféle visszajelzések, ön hogy van ezzel?

– Amikor első lett a szombathelyi filmszemlén a Memento mori, képletesen szólva rögtön megosztottam az elismerést az egész stábbal, és ugyanígy a Budapest Movie Awards
első díja kapcsán, hiszen csúcs, hogy 1000 alkotás közül első díjjal ismerte el a filmünket a cseh, szlovák, francia, spanyol, japán, mexikói és amerikai szakemberekből álló zsűri. És ahogy mindig mondom, a filmkészítés egy nagyon összetett csapatmunka, minden visszajelzés minden közreműködőt érint, és hát a pozitív reakciók insprálóak is egyben.

A film forgatása közben: Reviczky Gábor, Trokán Nóra és Kiss Stefán Mónika

– Korábban megírtuk, hogy előkészületben van a Memento mori külföldi bemutatása is minél több országban, és ez a sorozat ezen a héten el is kezdődött. Erről mit tudhatunk
meg?

– A külföldi bemutatók sora elsősorban a Liszt Intézetek közreműködésével valósul meg, az első állomás Németország, azon belül is Stuttgart volt, a folytatásban pedig csaknem tucatnyi helyen lesznek további díszbemutatók, magyarán a világ számos helyén népszerűsítheti a film Vácot, a múmiák világszenzációnak számító egyedülálló leletegyüttesét.
– Két rangos fesztiváldíj, illetve a nagy sikerű közmédiás vetítéssorozat után milyen további filmes tervei vannak a későbbiekben a múmiákkal kapcsolatban?
– Elhatároztam, hogy elkészítem azt a dokumentumfilmet, amiben a váci domonkos kripta feltárói és a múmiák kutatói szerepelnének és szólalnának meg. A film tervét a Tragor Ignác Múzeum igazgatója, Fehérváriné Tóth Helga örömmel üdvözölte, hiszen ennek az alkotásnak is célja Vác és a múzeum népszerűsítése, sőt az igazgatónő annyira látja a potenciát az újabb filmes projektben, hogy felkért egy rendkívüli tárlatvezetésre. Már megkerestem, felkértem a dokumentumfilm elkészítéséhez az eredeti feltárásban résztvevőket. Mindenképp elkészül majd az alkotás, terveink szerint mások mellett dr. Varga Lajos segédpüspök, Matskási István, az MTM egykori igazgatója, dr. Pap Ildikó antropológus közreműködésével. Ami az esetleges játékfilmes folytatást illeti, ismét csak azt tudom mondani, hogy bőven van még lehetőség ebben a történetben.

***

A producer-rendező elárulta még, hogy november 23-án közönségtalálkozóra (sajnos lapunk print számában tévesen, november 3-i időpontként jelent meg. a szerk.) várják az érdeklődőket a Piarista Kilátó Központba, tervezetten Reviczky Gábor, Kamarás Iván színművészek és Király István vágó (Valami Amerika, Kincsem, Elemi ösztön) jön még vendégként a pódiumra, s ekkorra elkészül a filmforgatásról szóló könyv, illetve megannyi, a váci legendát erősítő szuvenírtárgy a bögrétől kezdve a pólóig.

Ribáry Zoltán

Még szintén érdekelheti...