Kitekintő

Keleti Ágnes indította el a Sportrádiót

Mint beszámoltunk róla, 2022. január 17-én reggel 6 órakor elindult Magyarország első és egyetlen sportrádiója. Az adást a Himnusz elhangzása után Keleti Ágnes, a 101 éves sportlegenda, a világ legidősebb olimpiai bajnoka nyitotta meg. Az új adóhoz számos további műsorvezető is csatlakozott, a szerkesztők pedig izgalmas és informatív műsorfolyamot ígérnek – írja az nso.hu

A hétfő reggeli történelmi adás műsorvezetői, Risztov Éva és Harsányi Levente (Fotó: Tumbász Hédi)
 

Sport- és médiatörténelmi pillanatokat élhettek át a hallgatók január 17-én reggel, hiszen elindult Magyarország első és egyetlen sportrádiója Budapesten és környékén a 105.9 MHz-en illetve a nemzetisport.hu oldalon – olvasható a Sportrádió közleményében.

Az adás első pillanataiban Keleti Ágnes köszöntötte a hallgatókat, majd hozzá csatlakoztak sportolók, olimpiai és világbajnokok (Erdei Zsolt, Gera Zoltán, Pap Bianka, Nagy Tímea, Kőbán Rita, Tótka Sándor, Varga Dénes, Valter Attila, Talmácsi Gábor, Kovács Antal, Cseh László). Az első, külföldről kapcsolt interjúalany Dárdai Pál volt, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya Berlinből jelentkezett. Örömének adott hangot az indulás kapcsán, és elmondta, hogy meggyőződése szerint a szurkolók nagyon fogják kedvelni az adót. Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár is megszólalt az élő adásban, és kiemelte, hogy hiánypótló rádióadó jött létre.

A reggeli műsor vendége volt Szöllősi György, a Sportrádió tulajdonosa, lapunk, a Nemzeti Sport főszerkesztője is, aki így nyilatkozott: „Most már kezdjük elhinni, hogy valóra vált a szakma és a magyar sportcsalád régi nagy álma: szól a Sportrádió, itt vagyunk, beszélünk a hallgatókhoz, és a nemzetisport.hu-n is egyetlen kattintás után hallgatható az adás. Számos sikeres külföldi rádiócsatorna után végre magyarul is hallgatható tematikus sportrádió.”

Vobeczky Zoltán főszerkesztő hozzátette: „Ez a rádió a magyar sporté. Sok sportoló, rajongó és hallgató álmodozott már arról, hogy egyszer elindul hazánkban egy sportos tematikára épülő rádió. Hosszas előkészítő munka után most megvalósult egy régi álom. A kezdés megható pillanata után most a mi dolgunk az, hogy mindenki elégedett legyen azzal, amit majd napról napra hall.”

A Sportrádió a hét minden napján, 24 órában sugározza adását. Műsorrendjében markáns elemként jelennek meg a sporthírek, elemzések és háttérinformációk. Minden hétköznap 6 és 10 óra között a reggeli műsor hallható Risztov Évával és Harsányi Leventével. A délutáni show-ban 16 és 20 óra között Csisztu Zsuzsa, Szujó Zoltán, Szegő Tibor és Lantos Gábor várja majd a hallgatókat. A rádió további műsorvezetői közé tartozik Gazdag Krisztina, Jekkel Dániel, Szani Roland és Juhász Bálint.

A legendás sportriporter Török László is napi sorozattal jelentkezik majd.

Sportrádió – A győztesek hangja!

Még szintén érdekelheti...