fejlesztés

Műanyag sítanpályát adtak át Szokolyán

Egyre nagyobb népszerűsége van a téli sportoknak Magyarországon. Először a fővárosban, majd az elmúlt években vidéken is műanyag sítanpályákat építenek.Most a Síoktatók Magyarországi Szövetsége az Országos Sítanpálya-építési Program keretén belül 75 millió forintból Szokolyán valósított meg tanpályát, amit szinte az év minden időszakában lehet használni.

aktuális

Kammerer Zoltán polgármester: A Képviselő-testület megszavazta Göd idei költségvetését

„Tavaly a májusi hivatalba lépésem után néhány hét alatt kellett elfogadtatnom a város 2023-as költségvetését, és lefektetnem Göd zavartalan működésének pénzügyi alapjait. Az elmúlt években már annak is örülni kellett, ha nyár elejére megszavazták a képviselők az adott évre vonatkozó költségvetést, az effajta pénzügyi tervezetlenség pedig kaotikus állapotokhoz vezetett, sokszor a működésképtelenség szélére sodorva Gödöt” – írja …

oktatás

Dunakeszi diákok az Európai Parlamentben

A megye második legerősebb és legjobb gimnáziuma, a Radnóti Miklós Gimnázium országosan is második lett a 4 for Europe elnevezésű európai vetélkedőn. A diákok nyereménye, hogy március 1-jén részt vehetnek az Európai Parlament Euroscola programján, Strasbourgban. A feladat nem kevés, egy napra európai parlamenti képviselővé válnak.

Sport

Körbefutják a Balatont, hogy segíthessék a sérült gyerekek nyári táboroztatását

A Városi Sportegyesület Dunakeszi (VSD) két kiválósága, Somfai Kriszti, a klub marketing és sajtóreferense, a kiemelt sportolókért felelős munkatárs és Horváth Csongor, a kosárlabda szakosztály vezetője nem akármilyen dologra szánták el magukat. Májusban körbefutják a Balatont, hogy példaértékű sportteljesítményükkel és emberi helytállásukkal arra ösztönözzék a vállalkozásokat és a magánszemélyeket, hogy adományaikkal támogassák a súlyosan beteg …

Sport

Ki legyen Dunakeszi év sportolója? – Február 23-ig szavazhatunk a jelöltekre

Hamarosan ismét sor kerül a Dunakeszi Sportgálára, ahol azokat a városi tanulókat, valamint az őket sikeresen felkészítő testnevelő tanárokat, sportegyesületi versenyzőket, edzőket részesítik kitüntetésben, akik a 2023-as évben kimagaslóan szerepeltek a budapesti, országos és nemzetközi versenyeken, öregbítve ezzel Dunakeszi város hírnevét. Az esemény kapcsán az Év sportolója díj jelöltjeire is lehet szavazni.

aktuális

Milyen év volt 2023 az Újház Piramis Építőház Kft. életében? Erről kérdeztük Juhász Attilát, a társaság tulajdonosát

Két szóban tudom összefoglalni, nehéz és mozgalmas – válaszolta Juhász Attila, a gödi székhelyű Piramis Építőház Kft.-nek, mint Pest vármegye legnagyobb építőanyagkereskedelmi cégének tulajdonosa, az Újház Zrt., valamint az ÉVOSZ Magyar Építőanyagkereskedelmi Tagozat elnöke, aki Gránit Oroszlán díjat kapott felelős üzletember kategóriában, a társadalmi szerepvállalása és a közösségépítő szerepe elismeréseként.