Kultúra

Könyvbemutató a magyar kultúra napja alkalmából

2023. január 19-én 18 órától a VOKE József Attila Művelődési Központban rendezzük meg a Dunakeszin élő, Dunakeszihez kötődő szerzők „Dunán innen…” című antológiájának bemutatóját. A megjelenésre szánt kötet hagyományteremtő szándékkal indul útjára, amelyet a következő években is szeretnénk megvalósítani, bízva abban, hogy a kötetbe bekerülő szerzők száma növekedni fog.

gasztronómia

A street food lehet a gazdasági válság igazi nyertese a vendéglátásban

Számos szektor mellett a vendéglátást is alaposan felforgatta a Covid, majd azt követően a jelentős infláció, valamint az energiaárak elképesztő mértékű emelkedése. Ám, míg a járvány – a megnövekedett otthon töltött idő által – szinte kizárólag negatívan érintett minden ezen a területen tevékenykedő vállalkozást, a jelenlegi helyzetből akár nyertesen is kijöhetnek azok, akik magas minőségben …

Kultúra

Dunakanyari újévi hangverseny Verőcén

A verőcei Duna-parton emelkedő baptista imaház nagytermét Dvořák Újvilág szimfóniájának gyönyörűen megszólaltatott dallami töltötték meg január 5-én este az immár második alkalommal megtartott Dunakanyari újévi hangversenyen a Dunakanyar Szimfonikus Zenekar művészeinek magas színvonalú előadásában Sándor Bence karmester vezényletével. Az újévi ünnepi köszöntőt Rétvári Bence, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője mondta, aki hazánk és a régió …

gasztronómia

Januári fogadalmak: így szállhatunk ki az egészségtelen mókuskerékből

Új év, új remények: januárban tömegek próbálkoznak átállni az egészséges életmódra, csakhogy a koronavírus-járvány miatt velünk maradt home office rendkívüli próbatétel elé állít mindenkit a célkitűzése elérésében. Ötvös Edina egészségsherpa arról beszélt, a magyarok étkezése jellemzően egyébként sem változatos, az otthoni munkavégzés pedig csak ront az arányokon. Mint mondta, nem lehetetlen ugyanakkor a négy fal …

Sport

Befejezi a rozmárkodást Schirilla György

Jövőre egy nagy búcsúúszást tervez a fővárosban, de aztán visszavonul – szemlézte a VEOL-nak adott interjút az infostart.hu. „Egyrészt 62 éves vagyok, másrészt egyre melegebb a Duna, a korábbi jeges helyett ma már a néhány fokos vízben kezd komolytalan lenni a »rozmárkodás«, amellett, hogy egyre nagyobb erőfeszítést jelent egy ilyen nagy esemény megszervezése és az …