Dunakeszi

Tavaszi majális a Katonadombon

DunakesziEye is része a május 1-i attrakcióknak Dunakeszin, a Katonadombon. A színpadon a kicsiknek a Napvirág Együttes és a Görömbő Kompánia, míg a nagyobbaknak, felnőtteknek a Triász és az Érzés zenekar érkezik koncertekkel. Gasztroudvar, kézműves vásár és sok-sok játék is várja a látogatókat.

Kitekintő

A tettek emberei – ismét önzetlenül segítettek a gödiek!

Már másfél hónapja, hogy elindult az orosz invázió Ukrajna ellen. Erre reagálva az első napokban kialakítottunk Gödön, a Pesti úti kereskedésünkben egy adománygyűjtő központot, ahol a kezdetek óta több tucat teherautónyi szállítmányt sikerült összegyűjtenünk lakossági, intézményi és vállalkozások felajánlásából – írja közösségi oldalán Juhász Attila, az ÚjHáz Centrum Piramis Építőház Kft. tulajdonos-ügyvezető igazgatója.

Belföld

Az ukrán elnök neve, Csernobil és az orosz gáz – ezek érdekelték leginkább a háború kitörése óta a magyar internetezőket

A legtöbben az orosz-ukrán háború percről-percre történő tudósítására, a gáz árára és árfolyamára, valamint a csernobili atomerőmű felrobbanásának több mint 30 évvel ezelőtti részleteire voltak kíváncsiak az utóbbi hetekben az interneten. A top 25 magyarországi keresésben a február 25. és március 5-e közötti időszakban 6 kulcsszó is az orosz-ukrán háborúra, illetve annak következményként az euró …

Közlekedés

Figyelemfelkeltő vasútbiztonsági kampányt indít a MÁV

A vasúti átjárós balesetek száma 2022-ben drasztikusan megemelkedett, ezért a MÁV országos közlekedésbiztonsági kampányt indított elsősorban a figyelemfelkeltés és a közlekedési morál javítása érdekében. Április 11-ig harminckettő vasúti átjárós baleset történt a KRESZ megszegése vagy figyelmetlenség miatt, amelyekben tizenhatan meghaltak, egy híján annyian, mint tavaly egész évben. A www.mav.hu/erjhaza aloldalon elrettentő baleseti helyszíni fotókat, magyarázó- és alap vasútbiztonsági …

Dunakeszi

Altsach Gergely: A szívem mindig visszahúz bölcsőm és kiteljesedésem városába

Tősgyökeres Dunakesziként, a Bárdos Lajos Általános Iskola és az intézmény színjátszó tagozatának egykori diákjaként, majd tanáraként, ma pedig már a Budapesti Operettszínház színészeként lépett fel a VOKE József Attila Művelődési Központban Altsach Gergely, akit a Valahol Európában című musicalben Simon Péter szerepében láthattuk az elmúlt napokban. Városi és színházi élményeiről kérdeztük.

Sport

Újra cheerleader gála Dunakeszin

Dunakeszin vasárnap került megrendezésre a III. Cheerleader gála. Az elsőt még 2019-ben rendezték meg, és már akkor is közel 140 gyermek rázta a pompont. 2020-ban a járványhelyzet miatt online formában került megrendezésre az esemény, amely így is nagy sikert aratott. Idén azonban újra együtt ünnepelhettek a Dunakeszi Cheerleader Team kis pomponosai.

Kultúra

A magyar költészet napja Dunakeszin

A magyar költészet napját 1964 óta minden évben április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. A tragikus sorsú költő születésnapjának 117. évfordulója alkalmából a dunakeszi Kölcsey Ferenc Városi Könyvtár József Attila, Ady Endre és Radnóti Miklós verseivel ünnepli a jeles évfordulót, a magyar költészet napját.