Kultúra

Hagyományőrző szüreti mulatság Dunakeszin

Egy szép hagyományt keltett életre immár ötödik alkalommal a Dunakeszi Nyugdíjas Kiránduló Klub, amely egykoron a helyi közösségek életében kitüntetett helyet foglalt el. Szerda délután a közkedvelt programon résztvevő közel 150 fős – túlzás nélkül mondhatjuk – baráti társaság tagjait a szüreti mulatság megrendezése az emlékezetében és a lelkében újra megérintette az ifjúkori szép és …

Sport

Magyarország az e-sport az egyik régiós vezetőjévé válhat

A járványhelyzetben a sportterületek leállásával fókuszba kerültek az e-sportok. A fiatal sportág és a köré szerveződő iparág az elmúlt időszak nehézségei ellenére is dinamikus növekedést mutatott, ami továbbra is megállíthatatlanul zajlik. Míg a hagyományos sportágak is egyre inkább a digitális megoldásokat és a digitalizált szurkolói élményt erősítő (hibrid) megoldások felé tolódnak, az e-sport születése óta …

Sport

Eredményekkel frissítve: Negyvenegy horgász kémlelte a Dunát

Első alkalommal rendeztek országos dunai horgászversenyt Dunakeszin, melyet Magyarország legnagyobb, 12 ezer taglétszámú egyesülete, a Kék Dunai Horgászegyesület szervezett. Mint azt Tóth Györgytől, az egyesület elnökségi tagjától megtudtuk, 41 horgász nevezett be a folyóvízi Feeder-kupára. Dunakesziről tizenöten vettek részt, de van, aki Nyíregyházáról, Kecskemétről, Tatabányáról vagy Budáról érkezett.

Kultúra

Ez ám a Hacacáré – Remek hangulat az Unique és a Neoton koncertjén

Két héttel a Szent Mihály-napi búcsú után ismét vonzó kulturális programok helyszíne volt Dunakeszi főtere. Az országos Hacacáré programsorozat egyik „állomása” péntek este Dunakeszi volt, ahol az állam által támogatott könnyűzenei műsor két sztárfellépője az Unique és a Neoton Família volt, akik fergeteges koncertjükkel hozzájárultak az összetartozás erősítéséhez.