Dunakeszi

Külön utakon közlekedhetnek a sétálók és a kerékpárosok a Duna-parton

A megnövekedett gyalogos- és kerékpárforgalom miatt szükségessé vált az egyre népszerűbb dunai szakaszon a sétálók számára egy 3 méter széles külön járdát építeni a Dunai soron, hogy mindenki biztonságosan közlekedhessen – derül ki Dióssi Csaba, Dunakeszi polgármesterének bejegyzéséből.

„A Rév út és a Liget utca közti szakaszon építünk egy járdát a gyalogosoknak, így a kerékpár forgalom és az útszakasz mellett lakók számára megmarad az autós forgalom a jelenlegi viacoloros úton, a gyalogosok pedig kapnak egy szintén 3 méter széles járdát, amin biztonságosan közlekedhetnek majd. A bővítés a Duna irányába valósul meg.

A Liget utca végénél és a Rév útnál található parkoló egy-egy kis részét lezárjuk majd felvonulási területnek.” – osztotta meg a fejlesztés tervét Dióssi Csaba polgármester.

A gyalogos és a kerékpáros forgalom különválasztását, a 3 méter széles járda építését az is indokolja, hogy ez a szakasz része az EuroVelo6 nemzetközi kerékpárútnak, melynek az Újpest és a dunakeszi Liget utca közötti szakasza is elkészült, amit áprilisban adnak át hivatalosan. A fejlesztésről lapunkban itt írtunk:

Még szintén érdekelheti...