Egyház

Felújították a nagybörzsönyi Szent Miklós-templomot

Hetvenkétmillió forintból újult meg a nagybörzsönyi Szent Miklós katolikus templom. Az állam ebből a költségből 40 milliót vállalt magára, a Váci Egyházmegye 20 millió forintot tett hozzá és emellett jelentős számú magánadomány is érkezett az 1788-ban felszentelt templom külső homlokzatának és tetőzetének cseréjére. Egy megújuló templom mindig a helyi közösség erejét is jelképezi – mondta Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője december 5-én a felújított templomban.

A keresztényellenesség magatartásnak Európában legalább 150 éves múltja van, mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Nagybörzsönyben. Rétvári Bence szerint Karl Marx tanításai nyomán már a XIX. század óta erősödő keresztény ellenesség tapasztalható a kontinensen, amit most a különböző gender-ideológiák visznek tovább. Az államtitkár úgy látja, védekezni csak a közösségek erejével lehet.

Egy megújuló templom mindig a helyi közösség erejét is jelképezi – jelentette ki Rétvári Bence, az EMMI parlamenti államtitkára. Hozzátette: már nem új jelenség a keresztényellenes magatartás. Az Európában is egyre erősödő gender-lobbi már a természetes élet alapjait is támadja. Ezért fontos a templomépítés és a közösségek erősítése.

  „Mindig voltak olyanok, akik a természetes társadalmi berendezkedést és az emberek Istenbe vetett hitét igyekeztek támadni, s ezért az egyházat is támadták és megpróbálták különböző úton-módon kikezdeni. Volt, amikor a munkásosztályra hivatkozva, marxistaként, most pedig az LMBTQ emberekre hivatkozva a gender-ideológiának az égisze alatt teszik ezt” – jelentette ki Rétvári Bence.

„Ajándék egy közösség életében, hogyha az épített örökség is megújul, mert ez a lelki megújulásra is egy lehetőség és egy fölhívás” – ezt már az ünnepi szentmisét celebráló Marton Zsolt váci megyéspüspök mondta.

A templom felújításában közreműködő erdélyi szakemberek és a kivitelező vállalkozó kiváló munkájáért, a rekonstrukciót támogató politikusoknak, a helyi önkormányzat és a nagybörzsönyi családok önzetlen munkájáért és támogatásáért Lehoczky József, az egyházközség képviselő-testületének elnöke, a felújításban aktívan közreműködő építész mondott köszönetet, aki ismertette a templom történetét is.

– Hat évig tartó építést követően, az építési költségeket is finanszírozó Batthyány József hercegprímás 1788. május 6-án szentelte fel a templomot. Szent Miklós oltalmába ajánlott plébániatemplomunk a vidéki késő barokk építészet kiemelkedő alkotása. Méltóságteljes, tiszteletet parancsoló megjelenésével már messziről felhívja a figyelmet. Azt mondják az építészek, hogy a jó épület belül nagyobb, mint kívül. Ez jó épület. Feltehetően Fellner Jakab iskoláját követő ismeretlen tervezője mesterien szerkesztette meg a belső arányokat, a belépőt a valóságosnál is tágasabb térélmény fogadja. A könnyedséget sugárzó, gazdagon tagozott párkánnyal díszített pilaszterek öt darab csehsüveg boltozatot hordanak. Nem csak méreteivel – 35 méteres hosszával, 38 méteres magasságával – emelkedik ki az Ipoly menti templomok sorában, nagy harangja 820 kilogrammos, 21 regiszteres, közel ezer sípos korabeli orgonája a pandémia elmúltával újra sikeres koncertek hangszere lehet – hangzott Lehoczky József optimista mondata.  

Mint azt ünnepi beszédében Rétvári Bence kiemelte: Nagybörzsönyben a templom felújításán kívül több mint félmilliárd forintnyi fejlesztés zajlott az elmúlt években. Így új utak épültek, közösségi helyszínek jöttek létre és többmilliós támogatást kaptak a helyi civil szervezetek is.

Vetési Imre

Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...