ünnep

Árstopos lesz az étel- és italkínálat a Szent István-napi rendezvényeken

Idén is megfizethető áron vásárolhatják meg a kilátogató vendégek a kijelölt ételeket és italokat a budapesti a Szent István-napi programokon – adták hírül a szervezők az MTI-nek.

A rendezvényen az ásványvíz (190 forint), a sör (350 forint) és a perec (300 forint) a tavalyi áron lesz kapható, a további fix áras termékek költségei pedig csak minimálisan növekedtek az előző évhez képest.

A kedvezményes árak összesen több mint húsz fővárosi helyszínen lesznek érvényesek augusztus 18–20. között, a háromnapos programsorozat teljes időtartama alatt.

A szervezők célja, hogy a Szent István-napi étel- és italkínálat mindenki számára elérhető és megfizethető legyen, ezért a kilátogató vendégek idén is fix áron vásárolhatják meg ezeket – hangsúlyozták, hozzátéve: a költségek meghatározásakor kiemelt szempont volt, hogy a kiskereskedelmi árak legalacsonyabb zónájába essenek. A termékek jóval a piaci ár alatt érhetőek el a rendezvény ideje alatt.

A kedvezményes étel- és italkínálatot a Szent István-nap-pontokon szerezhetik be a rendezvényre látogatók, az árstopos termékeket árusító hivatalos partnereket egy jól látható, Szent István-napi logóval ellátott matrica különbözteti meg a nem hivatalos partnerektől.

Borítókép: Tűzijáték a Duna felett Budapesten az államalapítás ünnepén, Szent István napján, 2021. augusztus 20-án (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Még szintén érdekelheti...