Budapest körül a kormány egy logisztikai gyűrűt hoz létre, amely rácsatlakozik a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésre és a V0-ás vasúti körgyűrűre, ebben a fejlesztésben Biatorbágynak döntő szerepe van – mondta az építési és közlekedési miniszter kedden a Pest vármegyei településen.
Nagymaros díszpolgára lett Beer Miklós
A Szent István napi városi ünnepségen augusztus 20-án a képviselő-testület döntése értelmében a Nagymaros Város Díszpolgára címet vette át dr. Beer Miklós, a Váci egyházmegye nyugalmazott püspöke.
Újabb közlekedésfejlesztés Dunakeszin
„Déltájban elindult a bontás a Fő úton, az SZTK-nál, a Fő út–Dr. Cseresnyés Ernő utca kereszteződésében. Balra kanyarodó sávot alakítunk ki a Fő útról az SZTK irányába, hogy dinamikusabbá tegyük a Fő út átmenő forgalmát” – jelentette be közösségi oldalán Dunakeszi polgármestere.
Jövőre is lesz Dunakeszi Mindmegeszi toroskáposzta- és böllérverseny!
Dunakeszi város oldalán közzétett felhívás alapján 2024. február 17-én Dunakeszi Város Önkormányzata ismét megrendezi a hatalmas népszerűségnek örvendő toroskáposzta- és böllérversenyt.
Emléktáblát avattak Wichmann Tamás tiszteletére
A Duna-Ipoly Sportegyesület (DISE) egykori szakmai alelnöke, a kilencszeres világbajnok, háromszoros Európa-bajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes, egyszeres olimpiai harmadik helyezett, 37-szeres magyar bajnok születésének 75. évfordulója tiszteletére emléktáblát avattak Nőtincsen, ahol a 2020-ban elhunyt sportlegenda alapította meg a kajak-kenu szakosztályt. A település gyönyörű természeti környezetében elterülő Szent István király nevét viselő víztározón rendezett ifjúsági kajak-kenu verseny …
Városi ügyek a DunakesziApp-on
Dunakeszi Város Önkormányzata 2018-ban kifejlesztette a DunakesziApp applikációt, hogy a lakosság számára egyenes és rövid utat biztosítson a bejelentésekre és a tájékoztatásra. 5 év alatt több mint 21.000-re nőtt az alkalmazást felhasználóinak száma, ez csaknem a dunakesziek több mint felét jelenti. Ezen keresztül könnyen és gyorsan érhetők el többek között a friss hírek, a buszmenetrend …
Defibrillátorokat telepített az OMV az autópályák mentén üzemelő benzinkútjain
Újraélesztő berendezéseket telepített az OMV az autópályák mentén üzemelő töltőállomásain – közölte az OMV Hungária Kft. hétfőn az MTI-vel.
Rétvári Bence: megérkeznek a tankönyvek az iskolákba, rendben elkezdődik a tanév
Megérkeznek a tankönyvek az iskolákba, így rendben elkezdődhet az idei tanév – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Lapzártánkkor: Sporttörténelmet írtak a VSD atlétái
A VS Dunakeszi (VSD) két atlétája is indulhatott a világ idei legnagyobb versenyén, a budapesti atlétikai világbajnokságon, amely Magyarország történetének legrangosabb nemzetközi sporteseménye. A VSD közel tízéves fennállása óta a legnagyobb sportsikert érte el azzal, hogy a világ 200 országából érkezett 2000 sportolójával – köztük 63 magyar – együtt bizonyíthatta tehetségét a 800 méteres síkfutásban …
Megjelent a Dunakeszi Polgár augusztusi lapszáma
A városi magazin aktuális lapszámában beszámolunk az augusztus 20-i ünnepi koncertről, a Dunakeszi Tankerületi Központ korszerűsítésére kapott támogatásról, a Kossuth-Széchenyi körforgalom kialakításának aktuális állapotáról, a megjelenéssel egy időben zajló atlétikai világbajnokság dunakeszi érintettségéről, valamint a hamarosan kezdődő Dunakeszi Feszt programjairól is tájékozódhatnak olvasóink.