Göd

50 éves lenne Kolonics György

Kolonics György nagyon fiatalon, 36 éves korában, edzés közben halt meg 2008. július 15-én. Idén lenne 50 éves, és ebből az alkalomból Tamás Rita újságíró, a Ne pánikolj, sportolj! alapítója egy riportkötetet írt róla.

gazdaság

Megmaradtak az agrárpénzek, nő a falugazdászok súlya – a 0627.hu interjúja a MAGOSZ főtitkárával

Magyarországnak sikerült megtartani a neki járó támogatásokat a közös uniós agrárpolitika (KAP) következő, 2027-ig tartó finanszírozási időszakában. A régóta várt brüsszeli döntés a közelmúltban végre megszületett, így a gyakorlatban is elindulhat a tervezés és a kivitelezés a hazai gazdálkodók körében. A KAP változásairól dr. Cseh Tiborral, a MAGOSZ főtitkárával beszélgettünk – Molnár J. Péter interjúja a 0627-ben.

Kitekintő

Két váci a TOP5-ben – A kecskeméti Réti Dániel nyerte a „PROFI-T-ABILITY” országos döntőjét

A Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja kezdeményezésére életre hívott, középiskolásokat és a felsőoktatásban tanulókat megmozgató „PROFI-T-ABILITY” kapcsolatépítő verseny országos döntőjének adott helyet pénteken a Piarista Kilátó Központ. Az országos döntőbe bejutott 24 fiatal versengéséről az eredményhirdetéskor elismeréssel nyilatkozott Sölch Gellért, a Belügyminisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára, aki szerint a fiatalok számára a pályaválasztás talán az egyik …

Egészségügy

Életünk dolgai – Minden magzat egyedi és megismételhetetlen

Mikor kezdődik az élet? Mikortól ember az ember? Elvehető-e következmények nélkül az anyaméhben fejlődő emberi lény élete? Ezekről a kérdésekről volt szó a Váci Közéleti Egyesület október 19-én tartott rendezvényén, amelyen „Élet a fogantatástól” címmel Földi Kovács Andrea, a Védett Társadalom Alapítvány kurátora, az Axióma  főszerkesztője tartott interaktív előadást váci középiskolásoknak  a Madách Imre Művelődési …

gazdaság

Impozáns lett az új Ipoly-híd

Hamarosan átadásra kerül az Ipolydamásd és a felvidéki Helemba között épített impozáns Ipoly-híd, melynek aszfaltozása után napokon belül elkezdődik az 58 méter hosszú, 12 méter széles, gyalogos és kerékpáros átkelővel épített híd terheléses tesztje is – nyilatkozta lapunknak a helyszínen Rétvári Bence, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője.

Sport

Remekül szerepelnek a VSD harcművészei

– Milyen célokkal vágtatok neki az idei szezonnak? – kérdeztem Németh Pétertől, a VSD kendó szakosztályának vezetőjét. – Három éve indultak a kendó edzések Dunakeszin és szinte az első teljes évünk után jött a Covid-járvány, ami miatt sokat kellett várnunk arra, hogy igazi verseny környezetben mutathassuk meg tudásunkat. Ahogy végre felszabadultunk, már az első versenyek alkalmával …

Kitekintő

Csatlakozzon ön is a jótékonysági gyűjtéshez!    

A kárpátaljai Irgalmas Szamaritánus Református Gyermekotthonban mintegy 90 rászoruló leánygyermek nevelkedik szeretetben. A Pest Megyei Civil Közösség Szolgáltató Központ adventi adománygyűjtést szervez határon túli testvéreinknek, hogy ezekben a nehéz időkben szebbé, boldogabbá tehessük számukra a karácsonyi ünnepet. Ehhez csatlakozik most a Váci Reménység Egyesület is – tájékoztatta szerkesztőségünket Fábián Fédra, az egyesület titkára.