Büszke vagyok arra, hogy a részese lehetek térségünk fejlődésének – nyilatkozta lapunknak Tuzson Bence
Gyermeknap a Gyermekvasúton
A Széchenyi-hegyi Gyermekvasút színes programokkal várja a családokat vasárnap a hűvösvölgyi végállomáson.
Szakértők is megerősítették, valóban medve járt a térségben
Május 25-én Acsa és Püspökhatvan között egy magányosan kóborló barnamedvéről érkezett lakossági bejelentés az Acsai Közös Önkormányzati Hivatalhoz. Az Önkormányzat értesítette a Pilisi Parkerdőt a történtekről, a vizsgálat pedig igazolta, hogy valóban medve járt a térségben. A medve mozgásának nyomon követése érdekében a Pilisi Parkerdő Zrt. – egyeztetve a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságával – vadkamerákat …
Színes programkavalkád a dunakeszi gyereknapon
Az idei gyereknapon állatságokból sem lesz hiány! A Katonadombon május 29-én 9.00 órától az állatsimogatóban malackák, nyuszik, csibék, az állatbemutatón, pedig kígyók, egzotikus hüllők lepik meg a kíváncsi közönséget. Az érdeklődőket a Dunakeszi Sárkány Légió is várja a Duna partján és vizén, ahol nyíltnap keretein belül ismerkedhetnek a sportággal és a hajózással.
Életműdíjat kapott a Fradi történetének legeredményesebb edzője
Török Bódogról elnevezett életműdíjat vehetett át Németh András kézilabdaedző a magyar szövetség (MKSZ) évi rendes küldöttgyűlésén, pénteken.
Tervek a közlekedési dugók enyhítésére
A Speciálterv Építőmérnöki Kft. készíti elő a 2-es főút és három körforgalom fejlesztését Dunakeszin
A trianoni békediktátum, Trianon öröksége
A fenti címmel tartanak előadást a Gödön Élő Erdélyiek Baráti Köre és a Gödi Lokálpatrióták Egyesülete szervezésében 2022. május 27-én, 18:30 órakor a helyi Búzaszem Iskolában.
Száznál is több program várja a látogatókat a III. IpolyFeszten
Június 10. és 12. között, tíz településen száznál is több ingyenes programmal várják a szervezők a látogatókat a III. IpolyFeszten – hangzott el az esemény keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Elképesztő eredményeket táncoltak össze
Akrobatikus Rock’n Roll Európa-bajnokságot és Világkupát rendeztek az elmúlt hétvégén a pestszentimrei Sportkastélyban, ahol a Musztáng Sportegyesület dunakeszi táncosai is színpadra léptek, s – a tőlük már „megszokott” módon – elképesztő eredményekkel tértek haza.
Országos akció: hétvégén is intézhetőek a lejárt személyi okmányok
Rendkívüli, hétvégi nyitvatartással segítik a kormányablakok a június 30-án lejáró személyazonosító okmányok cseréjét. Május utolsó hétvégéjétől június végéig Budapest és Pest megye valamennyi kormányablaka, vidéken pedig több mint 120 kijelölt kormányablak fogadja az ügyfeleket szombaton és vasárnap 8 és 14 óra között; pünkösdvasárnap kivételével. Kizárólag a veszélyhelyzet alatt lejárt személyazonosító igazolvány, vezetői engedély és útlevél …