Kitekintő

Acsa nagyot lépet előre

Acsa a Cserhát-hegység lábánál, a Galga völgyének kanyarulatában, Pest és Nógrád megye határán, gyönyörű természeti környezetben elterülő, több százéves település. A közel másfél ezer lelket számláló község számos építészeti remekmű mellett a turisták körében is nagy népszerűségnek örvendő két Prónay-kastéllyal is büszkélkedhet. Az értékes építészeti örökséghez és a gyönyörű természeti környezethez méltó színvonalú az acsai …

közélet

Gyertyagyújtással tiltakozott a Váci Zsidó Hitközség az elnökét ért fenyegetés ellen a holokauszt emléknapjának előestéjén

Az emberi méltóság védelmében tartott közös gyertyagyújtást a Váci Zsidó Hitközség, a Duna-Ipoly-Galga Zsidó Oktatási és Kutató Központ, valamint a váci Magyar-Izraeli Baráti Kör szerdán a helyi zsinagóga előtti kertben a „váci baloldali képviselők napvilágra került antiszemita és rasszista bejegyzései és a Váci Zsidó Hitközség elnökének megfenyegetése miatt.” A gyertyagyújtás előtt Turai János, a Váci …

Kitekintő

Tovább bővülnek Zebegény különlegességei

Zebegény turisztikai célú településközpont-fejlesztése mintegy 900 millió forint kormányzati támogatásból valósulhat meg. A számos beruházást tartalmazó projekt mellett a közelmúltban megújult a községben a strand, több út, járda és bölcsődét is kialakíthatott a Dunakanyarban lévő település, melyre az elmúlt időszakban mintegy másfélmilliárd forint állami támogatás érkezett.

közélet

Dunakesziek megemlékezése a magyarországi németek kitelepítéséről – 240 ezer magyar soha nem tért haza

2022. január 19-én a „Duna összefűz” Nemzetiségek Klubja megemlékezést tartott a magyarországi németek kitelepítésének 77. évfordulóján. A rendezvényen – többek között – részt vett Tóth Tamás, a Dunakeszi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Kirov Gábor, a Dunakeszi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, valamint Sólyomvári György a dunakeszi örmények képviseletébe.

Dunakeszi

Érkezik a polgármester írásos beszámolója

Dunakeszin már hosszú évek óta hagyomány, hogy a város polgármestere külön kiadványban is beszámol az elmúlt évben végzett munkáról, az önkormányzat eredményeiről. A napokban kerül dunakeszi valamennyi háztartásának postaládájába az a 52 oldalas színes kiadvány, melyben Dióssi Csaba polgármester beszámol a 2021-es esztendőben sikeresen elvégzett nagy jelentőségű fejlesztésekről, beruházásokról, a kulturális- és a sportélet területén …

Kitekintő

Suhajda Szilárd: Cél az öt legmagasabb nyolcezres

Suhajda Szilárd nemrégiben egy érzelemteli bejegyzésben adta hírül, hogy az Eseményhorizont projektjében egy időszak lezárul, Klein Dáviddal mostantól külön-külön, egyéni céljaikra fókuszálva folytatják tovább. Ennek hátteréről, de leginkább a folytatásról, ezekről az egyéni célokról kérdezte Szilárdot a mozgasvilag.hu.

Kitekintő

Több milliárd forintból fejlődik Nagymaros

Nagymarosra az elmúlt években összesen több mint 2,5 milliárd forint kormányzati támogatás érkezett. A Dunakanyar egyik legnépszerűbb településén megújult a strand, az egészségház, az óvoda, sorra szépülnek meg a templomok. Az általános iskolában egy új tornatermet alakítanak majd ki, amelyre 783 millió forint állami támogatást kapott Nagymaros. A fejlesztésnek köszönhetően itt sport- és közösségi rendezvényeket …