Vác

Egykori ösztöndíjasból ma már DDC-s munkavállaló

A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) minden helyzetben fontosnak tartja a tehetségek támogatását, ezért idén is meghirdette nagysikerű „Duna-Dráva a Tehetségekért” ösztöndíjprogramját. A hagyomány- és értékteremtő program keretében 89 diák részesül támogatásban a baranyai és a váci régióban. A programot, és annak sikerességét a vállalat HR Igazgatója, Kaposvári Anna mutatja be.

Kitekintő

Műszaki múzeum nyílik Dunakeszin

Műszaki múzeumként hasznosítjuk az okmányiroda volt épületét. Az elmúlt majd’ 100 év műszaki tárgyait bemutató állandó kiállítás nyílik 2022 második negyedévében – jelentette be közösségi oldalán Dunakeszi polgármestere.

advent

Fényre lobbant az öröm gyertyája

Advent harmadik vasárnapján a dunakeszi karácsonyi vásár közönségét Pethő Krisztián önkormányzati képviselő köszöntötte a rendezvény házigazdájaként a Casalgrande téren. Az ünnepi műsorfüzér Arany Éva népdalénekes és fiatal művésztársainak kedves hangvételű ének-zenei programjával vette kezdetét, melyben egyházi dalok is felcsendültek.

Ünnepi kitekintő

Rétvári: Kit sérthet az, hogy kétezer éve ünnepeljük Jézus Krisztus születését?

Sződligeten, advent harmadik hétvégéjén, szombat este zsúfolásig megtelt a katolikus templom és az ünnepi díszbe öltözött környezete a helyi polgárokkal, hogy a mise után meghallgassák a nagyközség országgyűlési képviselőjének, dr. Rétvári Bence karácsonyi gondolatait, akivel együtt részesei lehettek a rózsaszínű, az örömöt szimbolizáló adventi gyertya meggyújtásának lélekemelő élményének.  

Környezetvédelem

December 23-ig utazhat a szuper zöld busszal

Dunakeszi a Zöld Busz Demonstrációs Mintaprojekt tizenharmadik állomása. A Zöld Busz Demonstrációs Mintaprojekt elektromos autóbuszát, a BM Heros LEK Kft. által biztosított MAN Lion’s City 12 electric modellt december 23-ig lehet kipróbálni Dunakeszin. Az egy hónapos tesztidőszak tapasztalatai jó alapot adnak a város elektromobilitási terveinek fejlesztéséhez.

Dunakeszi

Gőzöl a forró aszfalt a Kiserdő utcában

Mint arról a Dunakeszi Polgárban több alkalommal is beszámoltunk, az elmúlt időszakban a DMRV Zrt. kicserélte az ivóvízvezetéket a Kiserdő utcában. Elkészült az útpálya és környezetének műszaki felújítása is és így december 10-én a Penta Kft. alvállalkozója, az Aszfalt&Bontás Kft. munkatársai elkezdték az 540 méter hosszú, hat méter széles út aszfaltozását, mellyel két nap alatt …

Dunakeszi

Trabantot kapott, hogy szerelhesse a dunakesziek első tévéit, ő jött rá az AT 501-es hibájára

90 ezer forint, önkormányzati ajándékcsomag és egy oklevél – ez járt Tóth Gyulának 90. születésnapjára. Az idős tévészerelő Alagon lakik, őt köszöntötték hivatalosan – írja a Dunakeszi Post. Az első Pest megyei tévéműszerészek között volt. A 60-as évek elején összesen hárman jutottak egész Pest megyére. Éppen ezért az Orion közbenjárására kapott egy Trabantot, hogy azzal …