Dunakeszi vendégeként első alkalommal vagyok itt az önkormányzat meghívásának köszönhetően. El sem tudom mondani, hogy mennyire boldog vagyok, és milyen jó érzések töltenek el, hogy itt lehetek székelykeresztúri társaimmal együtt testvérvárosunk rangos fesztiválján – mondta Sebestyén Zsolt, Székelykeresztúr alpolgármestere, a Dunakeszi Fesztre érkezett küldöttség vezetője.
Tizedik Dunakeszi Feszt
Az időjárás kegyes volt, a programkínálat vonzó, a dunakeszi lakosok – úgymond – „kiéheztek” már a szabadtéri szórakozásra, kikapcsolódásra, a közösségi élményre. Sejthető volt tehát, hogy a szeptember 3-5. között a Katonadombon megrendezett X. Dunakeszi Feszt a nagy számban kilátogató fiatalok, idősek és természetesen a családok körében teljes sikert arat majd.
Borsos Petra tanulásban és sportban is kitünő
Tokióban a 32. nyári olimpiai játékokon és a 16. paralimpián a magyar úszók nagyszerű sikersorozatot értek el. Élsportolóink sikerei nagyon sok fiatalt csábítanak le az uszodába. Egyikük Borsos Petra.
Újpesti BorVíkend jó hangulatban, minden korosztály számára
Borok, falatok, jó dalok. A 2021. szeptember 10-12. között megrendezésre kerülő Újpesti BorVíkenden 23 borászattal, két pálinkáriummal és kiváló gasztro kiállítókkal találkozhatunk. Csapolt söreivel itt debütál a Pannonhalmi Főapátság Sörfőzdéje, és vendégül látnak egy Gin Tonic Bárt is. A vasárnap elsősorban a családoké: arcfestés, szüret a gyerekeknek, Kalap Jakab és a Majorka színház bábelőadásai, valamint …
Keresik a legzöldebb ötleteket!
Tizenegy éve már, hogy a Duna-Dráva Cement Kft. minden ősszel meghirdeti két cementgyára vonzáskörzetében a Zöld Megoldás-pályázatot. Teszi mindezt azért, hogy tovább növelje a „zöld” projektek számát, útmutatást adva ezzel a fenntarthatóság és egy élhetőbb jövő kialakításához.
Ezer rászorulót látott vendégül a Váci Egyházmegyei Karitász
Szeptember 4-én országszerte 5000 rászorulót vendégelt meg a Katolikus Karitász és helyi csoportjai az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából. Az Agapé, azaz Szeretetvendégség célja, hogy a világ felé kézzelfoghatóan mutassa be Jézus szeretetét és ez a szeretet elérjen a peremen élőkhöz is. A Váci Egyházmegye karitász csoportjai összesen közel 1000 főt tudtak vendégül látni 19 …
Kezd felpörögni a Dunakeszi Feszt
A jubileumi rendezvény második napján 11 órakor nyílt ki a fesztivál kapuja, melyen leginkább azok léptek be, akik a gyermekek részére szervezett programok iránt érdeklődtek. A nagy színpadon az állatok nyelvén tudó juhász mesélt a fiataloknak.
Göd: Lépett a Samsung-gyár a zajpanaszok ügyében
A legutóbbi képviselő-testületi ülésen több napirendi pont is a Samsung-gyárral volt kapcsolatos. A testület Fülöp Zoltánt jelölte ki a Samsunggal való kapcsolattartásra, a képviselő összefoglalta a jelenlegi helyzetet, elmondta, hogy a kezdeti zajpanaszok nyomán méréseket végeztek, amik határértéken túli eredményt mutattak, ezért a Samsung – a hatóságokkal egyeztetve – 3 ütemű zajcsökkentési tervet határozott el. …
Tuzson Bence: Végre újra együtt! 10. Dunakeszi Feszt!
Idén már biztonságban és reményekkel telve ünnepelhetünk és szórakozhatunk! Dunakeszi és környékének összetartó és tettre kész közössége megérdemli mindezt, mert mindenkire szükségünk volt ahhoz, hogy ez a rendezvény létrejöhessen.
Őrbottyánban közösségi festésben vett részt Herczegh Anita
Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete (k), Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője (b3), Morva Emília, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Közép-magyarországi régiójának vezetője (b2), Vecsei Miklós, a szeretetszolgálat alelnöke (b), Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke (j3), Tuzson Bence, …