A Dunakeszi IV. Béla Király Alapítvány első szülői bálja – melyet hatalmas várakozás előzött meg – 2025. február 8-án került megrendezésre. Nemcsak egy kiemelkedő, szórakoztató esemény, hanem egy fontos közösségteremtő összejövetel is volt. Fő célul a gimnáziumi közösség összekovácsolását és az alapítvány által kitűzött célok eléréséhez szükséges támogatók és hozzájárulások megszerzését tűztük ki. Az eseményre …
A térség sikerei településeinkre irányítják a figyelmet
Tuzson Bence: Az egyszerű, kézenfekvő megoldások is nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a gyermekeket az egészséges életmódra neveljük.
Népes egyházmegyei szervezésű csoport is részt vehet a jubileumi szentév római ifjúsági találkozóján
A Váci Egyházmegye Ifjúság Pasztorációs Irodája a szentév kapcsán zarándoklatot szervez a római Jubileumi Ifjúsági Találkozóra, 18-30 év közötti fiatalok jelentkezését várják, a jelentkezési határidő: február 28.
Így gyere szombaton a Mindmegeszire!
Ti is tudjátok, mennyire népszerű rendezvényünk a Dunakeszi Mindmegeszi, rengeteg látogatót vonz a Katonadombra. Minden esetben igyekszünk a parkolást biztosítani úgy, hogy a környező utcákban élőket ne zavarjuk. Ehhez azonban a látogatók partnerségére is szükség van, ezúton kérjük MNDENKI együttműködését – olvasható a dunakeszi.hu-n.
Beszélgetés Fábián Gáborral, az ismét az intézményi rangsor élére került Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium igazgatójával
Mint arról már beszámoltunk a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (NSZFH) elkészítette az aktuális tanévre vonatkozó technikumi rangsor Top 100-as listáját, amelynek élén ezúttal is a Váci Szakképzési Centrum (Váci SZC) Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium végzett, 95,79 pontot elérve a lehetséges 100-ból. A kiemelés apropóján Fábián Gábor igazgatóval szót ejtettünk az ilyen és …
Ön szerint ki 2024 Dunakeszi Év Sportolója?
Dunakeszin a közönség idén is megválasztja az elmúlt esztendő legjobb sportolóját – olvasható a város polgármesterének Facebook-oldalán. A korábbi évekhez hasonló a szakmai zsűri döntése alapján idén is három kiváló sportemberre szavazhatnak a sportkedvelők.
Rétvári Bence: a megemelt bérek visszaállítják a pedagógusszakma vonzerejét
A megemelt bérek visszaállítják a pedagógusszakma vonzerejét – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Rétvári Bence emlékeztetett: tavaly átlagosan 32,2 százalékkal nőtt a pedagógusok fizetése, január 1-jétől átlagosan újabb 21,2 százalékkal. A megelőző két évben is volt 10-10 százalékos emelés, így négy év alatt csaknem megduplázták a tanárok …
Fóton ismét önkormányzati választásra készülnek! – Lemondott képviselői mandátumáról a polgármester
Az új választás két körzetet érint, az 5. számú körzetben a képviselőnek is megválasztott polgármester, Merkwart Krisztián helyére, a 7. számú körzetben az eddigi képviselő Csorba István elhalálozása miatt vált szükségessé a választás kiírása.
Hogyan neveljünk boldog gyerekeket? – Szalay Ádám előadása Dunakeszin
Dunakeszi Város Önkormányzata a Házasság hete című programsorozat nyitó rendezvényeként egy különleges és sokakat érintő előadással kívánt segítséget nyújtani a szülőknek és leendő szülőknek a gyermeknevelés örömteli, de – valljuk be, – nem mindig egyszerű feladataihoz. A Hogyan neveljünk boldog gyerekeket? című előadást Szalay Ádám kommunikációs szakembertől hallgathatta meg a közönség a VOKE József Attila …
Szádoczki Imre: A belvárosban és az iskolavárosban biztosan nem lesz híd!
Szádoczki Imre a váci Fidesz elnöke közösségi oldalán reagált a vac.hu, önkormányzat által fenntartott oldalon a napokban megjelent cikkre – írja a vaconline.hu.