Az ismét téliesre forduló időjárás sem veszélyezteti a magyar fogyasztók biztonságos ellátását – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) vasárnap Facebook-oldalán, írja az MTI.
Az ismét téliesre forduló időjárás sem veszélyezteti a magyar fogyasztók biztonságos ellátását – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) vasárnap Facebook-oldalán, írja az MTI.
Télies idő várható a jövő héten sok napsütéssel: a csúcshőmérséklet jellemzően fagypont körül alakul, és éjszakánként országszerte fagyra kell készülni, pénteken és szombaton hajnalban a szélvédett körzetekben akár mínusz 12 Celsius-fok is lehet. A hét első felében még elszórtan lehet gyenge havazás, majd ez is megszűnik, de a szél élénk, olykor erős lehet – derül …
„Az emberiség soha nem volt még akkora válságban, mint most, Magyarországnak pedig különleges felelősség jutott a történelem formálásában” – mondja Bogányi Gergely. Újévi beszélgetés a napokban 50. születésnapját ünneplő zongoraművésszel világméretű szellemi harcról, a művészet lelki üstökös szerepéről és az ima erejéről.
Vízkeresztkor a három királyok látogatására emlékeznek Sződligeten a római katolikus egyházközség szervezésében.
„Jó hírrel indul az év, amit már többször említettem, végre valóság lett; eldőlt, hogy városunk tulajdonába kerül a felsőgödi posta épülete, így a hivatal hamarosan újra üzemelni fog!” – jelentette be közösségi oldalán Kammerer Zoltán, Göd polgármestere.
A német Thüringer HC-nál folytatja pályafutását Kuczora Csenge válogatott kézilabdázó. Az erfurti klub csütörtökön jelentette be honlapján, hogy a Praktiker-Vác balátlövője kétéves szerződést írt alá.
Országosan több mint 1400 ponton mintegy 1800 visszaváltó automatát telepített a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. január elejére, a boltokban fokozatosan jelennek meg azok a palackok, dobozok, üvegek, amelyeken logó jelöli a visszaválthatóságot – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
A munkaszüneti napok idei tervezése terén a szombati munkanapok 2024-es munkarendje az egyik legfontosabb tényező. Soroljuk, mikor pihenhetünk több napot egyben. Lesz hatnapos hétvégénk is! – írja a kemma.hu.
Tuzson Bence igazságügyi miniszter, Pest vármegye 5. számú választókerületének országgyűlési képviselője az új esztendő első napjaiban közösségi oldalán jelentette be, hogy Dunakeszin, Fóton és Gödön az oktatási intézményekben játszótér- és tornasátor fejlesztés valósulhat meg az állami támogatásnak köszönhetően.
„Ne széthúzzunk, hanem összefogva segítve, békében éljünk egymás mellett, még akkor is, ha nem értünk mindenben egyet. Őszintén gondolom és hiszem, hogy együtt minden sikerülhet” – így fogalmazott évértékelőjében Heinczinger Balázs, Nagymaros polgármestere, aki gondolatait megosztotta közösségi oldalán, melyet a 0627.hu szemlézett.