Elkezdődött a Jam Jazz Fesztivál

Két év után ismét az immár ötödik Jam Jazz Fesztiválnak ad otthont július 16-18. között Dunakeszi. A hangulatos környezetet a nézőtér mögötti szökőkút színpompás fényjátéka tette teljessé valamint a virágdíszbe öltözött IV. Béla király tér vendégfogadó látványát is.

Közel 700-an regisztráltak a Nagy Vasúti Kvíz elődöntőjére

Melyik volt Magyarország második gőzüzemű vasútvonala? Hogy hívják a vasútállomást Rejtő Jenő ’A három testőr Afrikában’ című művében? Akik tudták, hogy a jó válaszok a Bécsújhely-Sopron és az Okbur Oázis, ráadásul a leggyorsabban válaszoltak helyesen a legtöbb kvíz kérdésre, már készülhetnek a döntőre. A Nagy Vasúti Kvíz szeptemberi fordulója, ahol eldől ki az ország legnagyobb …

Jelentős fejlesztések a Duna-parton

Idén igazán sok és jelentős fejlesztés valósult meg a dunakeszi szabadstrandon és környezetében. Stégeket, padokat, szelektív hulladékgyűjtő kukákat, digitális kijelzőt helyeztünk ki, öltözőt telepítettünk, de ami a legfontosabb, hogy végre elkészült a várva várt mosdó épülete, mellyel a korábbi mobil WC-ket váltjuk le – tájékoztatott a polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztályvezetője.

Kicserélik az ivóvízvezetéket és új aszfaltburkolatot kap a Kiserdő utca

Dunakeszin a Kiserdő utca – az Iskola utcától kezdődően egészen a Duna-part közeli Hársfa utcáig terjedő – 500 méter hosszú szakaszán kicseréli a régi ivóvízvezetéket a DMRV Zrt., az önkormányzat pedig újra aszfaltozza az utat, megoldja a csapadékvíz elvezetést – tudtuk meg Somodi Istvántól, a polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztályvezetőtől.

Folyamatos a játszóterek és a játszóbútorok felújítása

Dunakeszin örvendetesen nagyon sok kisgyermekes család él, így mi sem természetesebb, hogy közel húsz játszótér biztosítja a kicsinyek önfeledt játékát. Az önkormányzat nagy figyelmet fordít a játszóterek színvonalára, a játszóbútorok állapotára és biztonságos használatára, folyamatos a felújításuk. A város 16 játszóterét civil közösségekből szerveződött játszótérőrség vigyázza.  

Dunakeszi emberségből jelesre vizsgázott

Az ország, de bátran állíthatjuk, hogy az egész világ megszenvedte a koronavírus-járványt. Eleinte csak a Maradj otthon! jelszó és az arcmaszk kötelező viselése nehezítette az életünket, de elmaradtak a korábbi társadalmi események, s ami még rosszabb, megszűntek munkahelyek, illetve sokan kényszerültek otthonról dolgozni. Az egész ország félgőzzel, alapjáraton létezett. Akik eleinte nem vették komolyan ezt …

Lélekemelő örömtánc a Duna-parton

Az elmúlt napokban gyakran szórakoztatta a város lakóit egy önfeledten táncoló hölgykoszorú a Katonadombon, akik ritmusos mozgásukkal, mosolygó tekintetükkel kivívták a helyiek elismerését. A piros felsőben pompázó ötvenhárom hölgy 12 településről érkezett a háromnapos dunakeszi örömtánctáborba, melyet Radvánszki Edit, a REDIT Szöcske Klub vezetője szervezett.