Két év után ismét megrendezték a Dunakeszi Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában a családi napot. Színpadi műsorok, „hangszersimogatók”, játékos akadályverseny fogadta május 21-én a gyermekes családokat és a növendékek hozzátartozóit.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2022/05/Muveszeti-iskola-csaladi-nap-20220521-202-450x300.jpg)
Két év után ismét megrendezték a Dunakeszi Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában a családi napot. Színpadi műsorok, „hangszersimogatók”, játékos akadályverseny fogadta május 21-én a gyermekes családokat és a növendékek hozzátartozóit.
Nem mindennapi évforduló jegyében rendezett május 21-én koncertet a Dunakeszi Fúvószenekari Egyesület. A zenekar ötvenéves fennállását erre az alkalomra összeállított műsorral ünnepelték a VOKE József Attila Művelődési Központban.
Alig több mint egy hónap múlva, a tervek szerint június 27-én kezdődik és egész júliusban tart majd városunkban a Fehérek temploma kriptájában 1994-ben felfedezett, 264 múmiát magába foglaló temetkezési leletegyüttes napvilágra kerülésének történetén alapuló Memento Mori című kalandfilm forgatása.
Petőfi Sándor versével jelentkezett a színművészetire, most pedig már több száz költeményét szavalja, tanulmányozza, sőt műbajuszt ragaszt, felveszi a Bocskai-öltönyt és a fehér inget, hogy úgy nézzen ki, mint a nemzeti hősünk. Bánföldi Szilárd, a nyárlőrinci születésű színművész lassan fél életét a költő bőrébe bújva éli.
Május 21-én, szombaton 10 órától színes programokkal, tánc- és zenebemutatókkal várnak minden érdeklődőt a Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola udvarában.
Az elmúlt hétvégén került megrendezésre a Magyar Látványtánc Szövetség Országos Bajnoksága, melyre a Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 5 kortárstánc-versenyszámot nevezett. Tanítványaink óriási sikert arattak – nyilatkozta lapunknak Nevelő-Szavári Anita művészeti intézményvezető-helyettes.
A Fóti Értéktár Bizottság és a Fóti Közművelődési és Közgyűjteményi Központ mindenkit szeretettel vár a gróf Apponyi Franciska által létrehozott Suum Cuique-telep 100 éves évfordulója alkalmából rendezendő kiállítás megnyitójára.
Rotary Club Vác ebben a hónapban ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját, s ez alkalomból szervezik jótékonysági rendezvényeiket, melyeknek bevételével a rászoruló gyermekek nyári táborozását támogatják.
Hétfő délelőtt ünnepélyesen nyitották meg a Dunakeszi Technikai Kiállitás néven létrehozott városi múzeumot, amelyben elsőként Bíró György magángyűjtő 55 éve óriási lelkesedéssel és szakértelemmel gyűjtött relikviáit tekinthetik meg a különleges eszközökre kíváncsi érdeklődők.
Rendőrség gyerekszemmel címmel rajzpályázatot hirdetett a Dunakeszi Rendőrkapitányság a körzetébe tartozó – Dunakeszi, Göd, Fót, Csomád – települések óvodás és általános iskolás korosztálya számára. Három kategóriában hirdetnek eredményt a dunakeszi gyereknapon.